Győzelem az első felkészülési meccsen

• 2020. július 31., péntek •
Egy góllal gyűrte le az SZKKA a vendég Mosonmagyaróvár csapatát az Aréna Savariaban.
Győzelem az első felkészülési meccsen

A kánikula és a kora délutáni időpont ellenére szép számú szurkolótábor előtt vívta meg első felkészülési találkozóját a szombathelyi alakulat.Csattanó kapufával kezdte a meccset az Óvár, majd egy remek védekezést követően Gorilszka indította Csirét, aki gyönyörűen zárta le az SZKKA első támadását, megszerezve a vezetést. Két perc elteltével Gorilszka is beköszönt, majd újabb 2 minutumnal később Bandelier góljával már 3:0 volt ide. Nem sokkal ezután megszületett a találkozó első kiállítása is: Orbánt küldték kényszerpihenőre. Felébredt a vendég csapat, pár másodperc leforgása alatt egyenlítettek Holesova duplájával és Gyimesi góljával. Holesova nagyon elkapta a fonalat és megfordította az állást. 5:3-ra ment a Mosonmagyaróvár, amikor Marosán György először gyűjtötte maga köré övéit. Lett is eredménye, Gorilszka törte meg a hazai gólcsendet, Pődör Rebeka pedig egalizált. A 17. percben már 3-mal vezetett az Óvár, frissebben, pörgősebben játszottak a vendégek a meccs ezen periódusában. Azonban nem hagyta magát a Szombathely, szívós játékkal ismét egálra alakították az állást Mayerék, majd hosszú idő után megint az SZKKA-nál volt az előny. A hazaiak keretbe foglalták az első félidőt, szünetre ismét 3 góllal vezettek Marosán György lányai. 14:11 volt az állás a szünetben.

Fordulást követően Domonkos révén faragni kezdte hátrányát a vendég együttes, Gorilszka azonban 6. találatával visszaállította a 3 gólos különbséget. A 2. félidő 7. percére újfent eltűnt a csapatok közti különbség, ismét egál, 16:16 volt az állás. A 14. percben először vezetett az SZKKA 4 góllal (22:18) Pődör Rebeka révén. Ám ez az előny is elolvadt, kezdődhetett minden elölről. Az utolsó percekben sem kímélték magukat a lányok, felváltva potyogtak a gólok mindkét kapuba. A végeredmény Orbán büntetőjével 26:25 lett.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére