Gyirmótra látogat a Haladás

sd • 2020. augusztus 08., szombat •
A szombathelyiek eddig jóformán csak pozitív csalódást okoztak szurkolóiknak, a hazai együttes azonban felemás mérleggel várja az összecsapást.
Gyirmótra látogat a Haladás

A NB II-es labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában akár rangadóként is aposztrofálható a Gyirmót és a Haladás soron következő mérkőzése. Tavaly ezzel a találkozóval kezdődött a 2019-2020-as másodosztályú pontvadászat, és akkor egy küzdelmes meccsen osztoztak a pontokon a felek, elevenen élhet a szombathelyi szurkolókban Holdampf távoli bombája. Egy esztendővel ezelőtt rutinos, minden hájjal megkent korábbi NB I-es spílerek nevétől hemzsegett a gyirmóti keret, mára azonban - ha nem is teljes mértékben - átalakult a sárga-kék csapat.

A vasárnapi találkozó pikantériáját Simon András szolgáltatja, aki még a Haladás szurkolói ankétján is szombathelyi színekben mutatkozott be a fanatikusoknak, bár talán üdvözlés helyett búcsúznia kellett volna, hiszen - ahogy arról hallani lehetett - már az ankét előtt megszületett az egyezség közte és a gyirmóti vezetőség között. A hétvégi bajnoki egyben lehetőség is lesz a Haladás számára, hogy bebizonyítsa, Simon nélkül is tökéletesen megoldják a feladatukat mindazok, akik Rusákkal, a hazaiak portásával szembekerülnek.

A Gyirmót egyébként szépen rajtolt, 3:0-val küldte haza az első fordulóban a csákvári együttest, ám szerdán nem kis meglepetést szolgáltatva kikaptak az NB II-es újonc Szentlőrinc otthonában 2:0 arányban. Simon egyébként egyik találkozón sem kezdett, mindkét mérkőzésen Herjeczki cseréjeként lépett pályára a meccsek utolsó harmadában.

A Hali honlapjának tájékoztatása szerint a gyirmóti klub ezúttal is kivételt tesz a Haladás-szurkolókkal, ugyanis a drukkerek - a többi táborral ellentétben - jobb körülmények között, kényelmesebb helyről tekinthetik meg a vasárnap 19 órakor kezdődő meccset. A vendég drukkerek - csakúgy, mint a legutóbbi bajnokságban - nem a kapu mögötti, kisebb vendégszektorban foglalhatnak helyet, hanem számukra a II-es lelátón nyitnak meg szektorokat - azaz a vendég kispad mögötti részt. Az elkülönített szektorban büfé és illemhely is rendelkezésre áll. A Győr-Moson-Sopron megyei klub azt is közölte, hogy a drukkerek pirotechnikai eszközöket és hasonló tiltott eszközöket semmiképpen sem vigyenek magukkal, a beléptetésnél ugyanis átvizsgálják a ruházatot.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére