Gól és izgalom nélküli döntetlen

Z • 2021. április 04., vasárnap •
A Merkantil Bank Liga 30. fordulójában 0–0-ás döntetlenre végződött a Szombathelyi Haladás-Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzés. A találkozó nagyon kevés helyzetet hozott, egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet.
Gól és izgalom nélküli döntetlen

A háromhetes bajnoki szünet előtt mind a két gárda határozottan jól teljesített, ennek ellenére a mérkőzés 19. percéig kellett várni az első valamirevaló akcióra. Ekkor a hosszú sérülése után ezúttal már a kezdő 11-ben helyet kapó Medgyes lőtt jó 15-16 méterről az oldalhálóba. A 35. minutumban ismét a Hali támadója volt a főszereplő, de jobbról érkező veszélyes beadása nem talált társat a nyírségiek kapuja előtt. A folytatásban továbbra is a mezőnyjátékkal teltek a percek, helyzetet egyik fél sem tudott kialakítani, így a szünetre 0–0-ás állásnál vonulhattak a küzdő felek.

Sajnos a második játékrész sem tartogatott sok izgalmat. A 66. percben egy a védők által röviden kifejelt labdát Kiss Bence durrantot kapura jó 24-25 méterről, de a lövés elzúgott Fejér ketrece felett. A következő „helyzetecskére” egészen a 77. percig kellett: a cserként beállt Dragóner tört be a 16-oson belülre, de éles szögből leadott lövésébe – avagy beadásába -, beleléptek a nyírségiek, így pedig szöglet lett a támadás vége. Nem sokkal a mérkőzés lefújása előtt az ex-szombathelyi Zamostny lőtt 10 méterről kapásból kapura, de Verpecz biztosan védett. Ezzel pedig a lényegi történések véget is értek:

GÓL NÉLKÜLI DÖNTETLENNEL ZÁRULT A TALÁLKOZÓ.

 

Mátyus János vezetőedző: Kísértetiesen hasonló mérkőzést játszottunk, mint ősszel.

MIND A KÉT OLDALON A VÉDELMEK REMEKELTEK.

A csapatok jól küzdöttek, de nem játszottak látványos futballt. Ősszel volt egy profi megoldásunk, azzal elhoztuk a három pontot. Most ilyen sajnos ilyen nem jött. Nyilván nyerni szerettünk volna, de valamennyire ezzel az egy ponttal is elégedett vagyok.

 

 

Szombathelyi Haladás-Nyíregyháza Spartacus FC 0–0

Szombathely, Haladás Sportkomplexum, zárt kapuk mögött, vezette: Dolnegó (Bede, Kiss B.).

Szombathelyi Haladás: Verpecz – Schimmer, Bosnjak, Németh Milán, Debreceni – Holdampf, Kiss B. – Kállai (Jancsó, 61.), Németh Márió (Tóth M., 69.) Rácz (Dragóner, 61.) – Medgyes. Vezetőedző: Mátyus János.

Nyíregyháza: Fejér – Szokol, Szabó B. (Végső, 79.), Papucsek, Jánvári – Paku, Márkus – Galambos, Gresó (Kalocsai, 70.), Yasin (Svedyuk, 62.) – Hornyák (Zamostny, 79.). Vezetőedző: Gálhidi György.


Kép: Unger Tamás / vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére