Georgina Rózsanap a romantikus acsádi kertben

há • 2023. június 08., csütörtök •
A szervezők abban bíznak, hogy tökéletes lesz az idő szombaton a zömében szabadtéri rózsakerti programhoz: az acsádi Márk Rozáriumban minden az éppen nyíló rózsákról szól majd.
Georgina Rózsanap a romantikus acsádi kertben

Márk Gergely a legnagyobb magyar rózsanemesítő volt, az ő botanikai hagyatéka ez a rózsakert, amelyet egy civil szervezet tart fenn és mutat most be a nagyközönségnek. Pócs Margit egyesületi tag kedden a Kőszegi utcai sajtóreggelin ismertette a szombati program részleteit.

- Június 10-én, szombaton Georgina Rózsanapot tartunk az acsádi Márk Rozáriumban. A programsorozatot a névadó születésének centenáriuma alkalmából szerveztük, ennek része a mostani, harmadik alkalom is - tudtuk meg a házigazdától, aki a rendezvény elnevezését is megmagyarázta. - A rózsakertet szerettük volna Acsád település közösségéhez is közelebb hozni, ezért kereszteltük el a programot a most idősek otthonaként működő acsádi kastély legutolsó magánszemély tulajdonosa, Szegedy Georgina után.

A harmadik rózsanapon tehát 9.30-kor nyit a kert. 11 órától dr. Kisvarga Szilvia (MATE – Budatétényi Rózsakert) tart a dísznövényekről egy előadást, 13 órakor indul a séta a kertben Pócs Margit Macu vezetésével. 14 órától egy amatőr rózsabarát, Szöllősi Judit mesél a virág sokféle megjelenítéséről, felhasználási módjáról, majd Zsohár Katával vadvirágokból köthetünk szép csokrokat. 15 órakor kezdődik egy beszélgetés a hajdan volt faluról, régi képeslapok és családi fotók alapján. Egy csendes kertrészben egész délután lehetőség lesz múltidézésre. Az Őrvidéki Fénymadár dobosai örömzenéléssel készülnek.

Megtudtuk azt is, hogy június 16-án, pénteken egy néprajzi kiállítás nyílik a rózsakerti pajtában Bálint Zoltán árkosi gyűjteményéből, ennek megnyitója délután 4 órakor lesz.

közösség

további frisss

lap tetejére