Fordulat Németországban: Scholz mégis nyitna az atomenergia felé

• 2022. augusztus 05., péntek •
Merkel 2011 óta szerette volna kivezetni az atomenergiát, Scholz is eddig ennek szellemében nyilatkozott. Eddig.
Fordulat Németországban: Scholz mégis nyitna az atomenergia felé

A német kormány elhalaszthatja a még megmaradt három német atomerőmű eredetileg az idei év végéig tervezett bezárását – közölte Olaf Scholz. Ez jelentős fordulatot jelent a koalíciós kormány számára, amelyben a hagyományosan atomenergia-ellenes Zöldek is részt vesznek.

A kancellár szerint az atomreaktorok élettartamának meghosszabbítása azért ésszerű, mivel

a németeknek gázhiánnyal kell szembenéznie Oroszország ukrajnai háborúja miatt.

Hozzátette azonban, hogy az atomerőművek a németországi villamosenergia-termelésnek csak kis hányadát (az AFP szerint 6 százalékát) teszik ki. Scholz rámutatott arra is, hogy nagyon lassan halad a szélenergia terjedése, az elektromos átviteli hálózat sem haladt a tervezett ütemben.

Fordulat a németeknél

Mint ismeretes, még Angela Merkel kötelezte el magát 2011-ben a fukusimai katasztrófa után az atomenergia kivezetése mellett. Az eredeti tervek szerint az ország utolsó három reaktora az év végén állítaná le a termelést.

Nyitókép: MTI/AP/Markus Schreiber
Forrás: mandiner.hu

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére