FIDESZ: A túlteljesített adóbevételek ellenére is árakat emelnek Neményék

• 2022. június 24., péntek •
Brutálisan, ráadásul indokolatlanul emeli a parkolási díjakat a Nemény András vezette baloldal. A FIDESZ Szombathelyi Szervezte szerint választási ígéreteit ismét megszegve, tovább nehezíti a szombathelyiek életét a városvezetés. Illés Károly elnök és frakcióvezető valamint Dr.Takátsné Dr.Tenki Mária a belváros önkormányzati képviselője sajtótájékoztatón ismertették a témában álláspontjukat.
FIDESZ: A túlteljesített adóbevételek ellenére is árakat emelnek Neményék

-    Nemény András volt az, aki választási kampányában azt ígérte, hogy Szombathelyen eltörli a parkolási díjakat. Most ehhez képest 2,5 év alatt sikerül neki a duplájára emelni azt – hívta fel a figyelmet a polgármester szavahihetőségére Illés Károly.

2019-ben 320 forint volt az óránkénti parkolási díj, majd lett 400 forint, most pedig 600 forintra kívánják emelni.

Úgy gondolom, hogy a mostani háborús helyzetben az emberek életét inkább könnyíteni, s nem nehezíteni kell. A tervezett intézkedés valószínűleg a belvárosi kereskedőket is el fogja lehetetleníteni. Mindez annak tükrében különösen érdekes, hogy a múlt héten kijöttek a zárszámadási adatok. Ebből pedig feketén-fehéren kiderül, hogy Nemény András ismét megtévesztette Szombathely lakosságát, amikor kevesebb pénzről beszél.

A város adóbevétele a tavalyi évben 134 %-on teljesült! Ez tehát azt jelenti, hogy a tervezett 6,5 milliárd helyett 8,7 milliárd forint folyt be a kasszába.

Ez jóval a tervezett felett van, kérdés persze, hogy tudatosan terveztek-e alul, s ha igen, akkor miért? Csak nem az az ingatlanmutyi miatt, amelynek keretében 800 millió forintért elkótyavetyélték a város „ezüstkészletét”. Ha nem volt szándékos az alultervezés, akkor pedig az teljes szakmai alkalmatlanságot jelent. 

-    Más emelésekről is hallani lehet – vetettük fel a frakcióvezetőnek.

-    A FIDESZ elutasítja a tervezett emeléseket, s valóban más terülteken is tervbe vette Nemény András és csapata. Emelkedtek a strandbelépők árai, miközben közeli megyeszékhelyen inkább csökkentették azokat, így is a helyi lakosság kikapcsolódási lehetőségeit próbálva anyagilag könnyíteni.

Ami szintén felháborít minket és etikátlannak tartjuk, az a temetkezési díjak emelése.

Úgy vélem, hogy a gyászolókat tovább terhelni a díjemeléssel elfogadhatatlan. Nemény megint nem a szombathelyeik érdekeit képviseli. Felmerül tehát a kérdés: vajon nem azért kellenek-e a díjemelések, hogy a SZOVA ZRt. - ből az utóbbi hetekben távozó sok- sok igazgató végkielégítését ily módon a városlakókkal fizetessék meg?

-    A belváros önkormányzati képviselőjeként is ellenzem, hogy ilyen magas összegű parkolódíjakkal sújtsák a szombathelyieket.

Ez nem szolgálja sem az itt élők, sem a bevásárlásaikat, ügyeiket belvárosban intézők, sem a kereskedők érdekét. Egyelőre még nem tudnak az érdekeltek erről a durva díjemelési szándékról, de kétlem, hogy bárki is örülne neki

– erősítette meg az elhangzottakat Dr.Takátsné dr.Tenki Mária.

 

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére