Ferenc pápa számára a mai nap különösen fontos

• 2025. március 13., csütörtök •
A katolikus világ aggódva, de reménnyel telve figyeli a pápa egészségi állapotát megválasztásának 12. évfordulóján. Miközben milliók imádkoznak felépüléséért, Ferenc pápa továbbra is a béke és az együttérzés üzenetét közvetíti.
Ferenc pápa számára a mai nap különösen fontos

A világ katolikusai Ferenc pápa megválasztásának 12. évfordulóját ünneplik, miközben a Szentatya felépüléséért imádkoznak. A 2013. március 13-án megválasztott pápa már közel egy hónapja a római Gemelli-kórházban tartózkodik, ahol kettős tüdőgyulladással és egyéb fertőzésekkel kezelik - írja a Magyar Nemzet.

A Vatikán legutóbbi közleménye szerint a 88 éves egyházfő állapota stabil, és a mellkasröntgen „javulást" mutatott az elmúlt napokban. Azonban hangsúlyozták, hogy a helyzet továbbra is összetett, és további kórházi kezelésre van szükség.

A Szentatya klinikai állapota stabil maradt egy összességében komplex orvosi kép kontextusában

 – állt a Vatican News által közzétett nyilatkozatban. 

Ferenc pápa egészségéért aggódik a világ

A pápa betegsége megváltoztatta az évforduló ünneplésének hangulatát. Michael Czerny bíboros, a Vatikán magas rangú tisztviselője így nyilatkozott: 

Idén a betegsége miatt különösen hálásak vagyunk Istennek... megkettőzve imáinkat teljes felépüléséért.

Argentínában, Ferenc pápa szülőhazájában, az ország templomaiban hálaadó miséket tartanak az évforduló alkalmából, amelyek során a pápa egészségéért is imádkoznak.

Claudio atya, aki Angolából látogatott el a Szent Péter térre, a BBC-nek elmondta: 

A Szentatya jelenlegi helyzete, hogy ilyen beteg, valóban nagy aggodalomra ad okot ebben a pillanatban. Imádkozunk a Szentatyáért, hogy visszanyerje teljes egészségét.

Andrea Tornielli olasz katolikus író a Vatican News-on keresztül üzent: 

Boldog évfordulót, Ferenc pápa! Szeretettel és reménnyel tekintünk a Gemelli-kórház 10. emeletének ablakaira. Még mindig nagy szükségünk van az Ön hangjára, amely továbbra is békéért és nem háborúért, párbeszédért és nem elnyomásért, együttérzésért és nem közönyért könyörög.

A pápa előtt hosszú út áll még a teljes felépülésig. Barátai és életrajzírói azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy nem tervez lemondani a pápaságról.

Borítókép: Ferenc pápa (Fotó: AFP)
Forrás: magyarnemzet.hu

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére