Ezt látják, így működnek majd a fix traffipaxok

origo.hu, police.hu • 2015. december 15., kedd •
Mérik a sebességet, látják a rendszámot, méretet vesznek a gépjárművekről stb.
Ezt látják, így működnek majd a fix traffipaxok

Korábban megírtuk, hol találhatók Vas megyében fix traffipaxok, de év végéig kiépül a 365 fix kamerából álló Véda kamerahálózat, a tesztelés 2016 elején indul. Szóval nem január elsejétől kell figyelni ezekre, a rendőrség elmondta, a tesztelés több hónapot is igénybe vehet.

A rendőrség ma bemutatta, pontosan hogy működnek majd ezek a kamerák, mit látnak, mit ellenőrizhetnek. A halálesetek és sérülések számának csökkentése érdekében létesülő rendszer Európai Uniós forrásból, 14,5 milliárd forintból épült, de ebbe beletartozik a 160 mobil sebességmérő is.

„Magyarországon a legtöbb baleset (30 százalék) még mindig a gyorshajtás miatt következik be. Az okok között a második helyen 25 százalékkal az elsőbbségi jog meg nem adása áll, a harmadik pedig 17 százalékkal, a kanyarodási szabályok áthágása”- írja az origo.hu

 

közösség

további frisss

lap tetejére