Ezekkel a bűncselekményekkel találkoznak a leggyakrabban az iskolaőrök

• 2023. május 16., kedd •
Lassan három éve működik Magyarországon az iskolaőrrendszer, és a rendőrség szerint egyértelműen erősödött a biztonságérzet az iskolákban.
Ezekkel a bűncselekményekkel találkoznak a leggyakrabban az iskolaőrök

Jelenleg 581 fő iskolaőr teljesít szolgálatot az országban, az állomány feltöltöttsége 85 százalékos, a hiányzó státuszok feltöltésére pedig folyamatosan zajlik a rendőrség toborzó tevékenysége – közölte a Mandiner érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata, amelyet azután kerestünk meg, hogy a múlt héten először kapott az országban ombudsmani elismerést egy iskolaőr. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság ormosbányai iskolaőre, Fazekasné Csapó Klára többek között azért kapta a kitüntetést, mert „munkáját olyan szolgálattá varázsolta, ami a gyerekek szeretetén tükröződik” - írja a Mandiner.

Biztonságosabb iskolák, szabálykövetőbb diákok

Arra a kérdésünkre, hogy megítélésük szerint az iskolaőrrendszer bevezetése beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket, a rendőrség azt közölte, hogy az oktatási intézmények részéről érkező visszacsatolások szerint az érintett intézményekben a pedagógusok és a diákok szubjektív biztonságérzete erősödött, a tanulók magatartása szabálykövetőbbé vált.
 

„Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján a tanulók, a pedagógusok, illetve a szülők továbbra is igénylik, támogatják és elfogadják az iskolaőrök jelenlétét az intézményekben. Az iskolaőri jelenléttel kapcsolatos visszajelzések arra utalnak, hogy az oktatási intézményekben a rend és a biztonság erősödött, az iskolaőri szervezet a hozzá fűzött reményeket beváltotta” – hangsúlyozták.

Milyen feladataik vannak az iskolaőröknek?

Az iskolaőrök – fegyverhasználati jog nélkül – kényszerítő eszközzel rendelkező, sajátos jogokkal felruházott, közfeladatot ellátó személyek, akik a rendőrség területi szervénél – vidéken a vármegyei rendőr-főkapitányságoknál, a fővárosban pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál – állnak munkaviszonyban. Az iskolaőrök biztosítják, hogy a kijelölt oktatási-nevelési intézmény pedagógusai, a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottai feladataikat zavartalanul elláthassák. A tanulók vagy az intézmény dolgozóinak biztonságát sértő vagy veszélyeztető cselekményeket megakadályozzák, megszakítják, a sérelmükre elkövetett jogellenes cselekményeket megelőzik.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálata lapunk érdeklődésére elárulta, hogy

az iskolaőrök által a tanévek során a nevelési-oktatási intézményekben leggyakrabban észlelt bűncselekmény a garázdaság volt, amelyet a testi sértés és a kábítószer-birtoklás, valamint a különböző vagyon elleni cselekmények – főként lopások – követtek.

„A szabálysértési eljárásokat főleg a tanulók által az iskolába vitt szúró- vagy vágóeszközök miatt indították, de a garázdaság is megjelent. Az év végi időszakban pedig számos esetben a pirotechnikai eszközök birtoklása miatt kellett az iskolaőröknek intézkedni” – közölte a rendőrség. A 2020. szeptember 1. és 2023. április 30. közötti időszakban az iskolaőrök összesen 671 alkalommal intézkedtek. Ezek nyomán 171 esetben indult büntető-, 81 esetben pedig szabálysértési eljárás.


Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére