Ez kemény menet volt!

sd • 2020. október 18., vasárnap •
Több elhalasztott bajnoki mérkőzést követően saját közönsége előtt debütálhatott a Falco szezonbeli első hazai találkozóján, ahol szinte vért izzadva kellett érvényesíteniük a sárga-feketéknek a papírformát.
Ez kemény menet volt!

Már az első negyed szoros meccset hozott, de alapvetően a házigazda diktálta az iramot a szívós szegediekkel szemben. A játékrész végén szinte teljesen ledolgozták hátrányukat a vendégek, 1 pontra olvadt a Falco előnye.
A folytatásban ismét a szombathelyiek domináltak, ám Brown vezérletével egyre jobban erőre kapott a Szeged, sőt a vezetést átvéve 5 pontos előnyre tettek szert a nagyszünetre, 37:42 állt ekkor az eredményjelzőn.

A harmadik negyedben nagyon beragadt a Falco, ezzel hatalmas győzelmi esély adódott a szegediek előtt, és úgy látszott, élnek is ezzel, hiszen egy 11:2-es rohammal rukkoltak elő 3 perc leforgása alatt. Érezték ezt Váradiék is, és sebességet váltott a Falco, ám az utolsó etapra fordulva még mindig 10-zel ment a Szeged.
A zárónegyed igazi horror volt: begyújtotta rakétáit a vasi alakulat, és egy remek 8:0-s szériát repesztve ismét egál lett a meccs. Felváltva potyogtak a pontok, de a végén pár ponttal meglépett a Falco, úgy tűnt, a szombathelyiek ökle lendülhet a magasba, azonban Kerpel-Fronius Gáspár büntetői ültek, amivel egyenlített a Szeged.

Következhetett a hosszabbítás, ami szintén rendkívül szoros játékot hozott. Fél perccel a vége előtt még 93:93 volt az állás, de  Brown faultja után Anderson büntetőivel végérvényesen eldőlt a találkozó. Hatalmas meccsel indította az új szezont a Falco, de dicséret illeti a Szegedet is, akik alaposan megnehezítették a bajnokaspiráns dolgát.


Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Naturtex-SZTE-Szedeák h.u.: 95-93 (20-19, 17-23, 15-20, 29-19, 14-12)
Bajnokság, 5. forduló
Szombathely, Arena Savaria
V.: Benczur T., Söjtöry T., Frányó P.

Falco: Anderson 19/6, Doktor 4, Benke 18/12, Bruinsma 13, Searcy 14, Csere: Váradi 8/3, Lake 7, Milosevics 10, Dancsecs 2,

Szeged: Kerpel-Fronius G. 12/6, Govens 15/3, Brown 15/9, Dzeletovics 17/9, Dickey 13, Csere: Keller 10/3, Mayer 2, Kerpel-Fronius B. 10/6, Olasz -,

 

Kép: falcokc.com

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére