Ez ám a női páros: fiatalok, szépek és sikeresek!

SzR-nso.hu • 2015. július 14., kedd •
Óriási sikert ért el a Stollár Fanni és Gálfi Dalma, miután az első tisztán magyar párosként Grand Slam-et nyertek Wimbledonban, a junior női párosok között.
Ez ám a női páros: fiatalok, szépek és sikeresek!

Gálfi a 2014-es finálé után másodszor jutott el a wimbledoni páros döntőig, akkor a szlovák Marie Bouzková oldalán alulmaradt. Stollár az első GS-döntőjére készült, az ellenfél ebből a szempontból rutinosabbnak számított, hiszen a 2014-es US Openen már döntőzött – igaz, Gálfihoz hasonlóan sikertelenül –, sőt, Mihalíková egyesben megnyerte idén az Australian Opent.

Mindkét páros kiváló adogatójátékokkal kezdett, 2:2-ig egyik fogadókettős sem tudott egynél több labdamenetet megnyerni. Ezt követően változni látszott a tendencia, és bár Stollárék szorosan még hozták a saját játékukat, Mihalíkováék már elvesztették, ez pedig bréklavinát indított el, sorozatban háromszor is a fogadók nyerték a gémet (5:3). Ekkor szerencsére megszakadt a széria, és Gálfiék a második szettlabdát értékesítve, 37 perc alatt megnyerték az első felvonást (6:3).

A második szett nem indult fényesen a mieink szempontjából, hiszen két sima játék után 2:0-s vezetésre tett szert a szlovák, fehérorosz duó, de ezt követően alaposan belelendültek Stollárék,  sorozatban nyertek hat gémet, megszerezve első junior GS-győzelmüket (6:2).

A junior párosok között Kapros Anikó (2000 – Australian Open), Szávay Ágnes (2005 – Roland Garros, 2005 – Wimbledon) és Babos Tímea (2010 – Roland Garros, 2010 – Wimbledon, 2010 – US Open) révén született korábban magyar siker. Közülük Kapros (2000 – Australian Open) és Szávay (2005 – Roland Garros) egyesben is győzött, míg a fiúk részéről Fucsovics Mártonnak van egyéni GS-győzelme, a 2010-es Wimbledonról. Ez az első alkalom, hogy egy magyar junior páros nyert meg Grand Slam-tornát.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (26 750 000 font, fű)
JUNIOR LÁNY, PÁROS, DÖNTŐ
Gálfi Dalma, Stollár Fanny (magyar, 3.)–Tereza Mihalíková, Vera Lapko (szlovák, fehérorosz) 6:3, 6:2

közösség

további frisss

lap tetejére