Éveken át kínozta, zsarolta, és rettegésben tartotta élettársát egy szombathelyi férfi

• 2021. április 22., csütörtök •
Az ügyészség zsarolás, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés, és kapcsolati erőszak miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki féltékenysége miatt rendszeresen verte az élettársát, fogva tartotta a lakásban, és a pénzét is elvette.
Éveken át kínozta, zsarolta, és rettegésben tartotta élettársát egy szombathelyi férfi

A férfi összeköltözésük után fél évvel kezdte bántalmazni élettársát, rendszerint ököllel verte, ám volt rá példa, hogy húsklopfolóval, szíjjal vagy bicklivel leszedett láncvédővel esett neki.

A nőt sehová nem engedte el egyedül, megtiltotta neki, hogy a sérüléseivel orvoshoz forduljon, ha pedig muszáj volt,

BENT MARADT VELE A VIZSGÁLAT ALATT, ÉS AZT HAZUDTA AZ ASSZONY SÉRÜLÉSEIRŐL, HOGY BALESET KÖZBEN SZEREZTE.

A férfi egymaga döntött a kiadásokról,KIZÁRÓLAG Ő KEZELTE MINDKETTEJÜK BEVÉTELÉT, ÉS MEGKÖVETELTE, HOGY VÁSÁRLÁSOK UTÁN A NŐ MUTASSA MEG A BLOKKOKAT.Egyszer megragadta a nő kezeit és

HÁTRAFESZÍTETTE AZ UJJAIT, MAJD EGY HÉTIG NEM ENGEDTE A ORVOSHOZ FORDULNI. AMIKOR VÉGÜL ELJUTOTTAK AZ ORVOSHOZ, A FÉRFI IS RÉSZT VETT A VIZSGÁLATON ÉS KÖZÖLTE, HOGY AZ ASSZONY MUNKAHELYI BALESET MIATT SÉRÜLT MEG,

majd rávette, hogy ne egyezzen bele a javasolt műtétbe. A sérülés nem gyógyult, ezért másfél hónappal később elvégezték a műtétet, ám ennek ellenére

A SÉRÜLÉS MIATT MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁGOT SZENVEDETT. A NŐ TÖBBSZÖR PRÓBÁLT MEGSZÖKNI TŐLE, DE A FÉRFI MINDEN ALKALOMMAL ELŐKERÍTETTE,

és kocsival visszavitte. Egyszer belökte a kocsiba a nőt, aki nem mert ellenkezni, így visszament vele Szombathelyre, ahol ismét megverte.

AMIKOR A NŐ ELADOTT EGY ÖRÖKÖLT LAKÁST, PÁRJA ELVETTE TŐLE A KAPOTT 250.000 FORINTOT, DE MEG AKARTA SZEREZNI A SZÁMLÁJÁRA UTALT 1,9 MILLIÓ FORINTOT IS. A FÉRFI AZONBAN HIÁBA VERTE NAPOKIG, EZ ALKALOMMAL, NEM TUDTA RÁVENNI A PÉNZ ÁTADÁSÁRA, ÍGY VÉGÜL EGY KÉSSEL FENYEGETTE MEG.

Mivel a férfi korábban már megvágta késsel az asszonyt, az megijedt, ezért elment vele a bankba, felvette a pénzt a számlájáról, amit a férfi azonnal eltett és később a kérés ellenére sem adta vissza nőnek.

A NŐ A FOLYAMATOS RETTEGÉS MIATT ELHATÁROZTA, HOGY ÖNGYILKOSSÁGBA MENEKÜL. 2018 ŐSZÉN TÚLADAGOLTA MAGÁT GYÓGYSZEREKKEL, AMITŐL ELVESZÍTETTE AZ ESZMÉLETÉT.

A férfi másnap reggel rugdosni kezdte nőt, aki még mindig mélyen aludt, majd amikor kezdett magához térni, akkor

FAGGATNI KEZDTE, HOGY MIT VETT BE ELŐZŐ ESTE, ÉS ARCON ÜTÖTTE A MÉG KÁBULT NŐT. A FÉRFI EKKOR PÁR PERCRE MAGÁRA HAGYTA,  MIRE A NŐ KIMENEKÜLT A LAKÁSBÓL ÉS A SZOMSZÉDTÓL KÉRT SEGÍTSÉGET. A SZOMSZÉD KIHÍVTA A MENTŐKET, AKIK KÓRHÁZBA VITTÉK AZ ASSZONYT, ÁM EZ ALKALOMMAL NEM ENGEDTÉK BE A FÉRFIT A VIZSGÁLÓBA, ÍGY VÉGRE FÉNY DERÜLT AZ IGAZSÁGRA.

Az áldozatsegítő központ segítségével sikerült minden kapcsolatot megszakítania a férfival.
Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását javasolta vele szemben. Amennyiben mindent beismer és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, 4 év börtönt kaphat.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!


Forrás: origo.hu
Illusztráció: MTI- Czeglédi Zsolt

közösség

további frisss

lap tetejére