Esztergályos Patrik elárulta, miért szakítottak Pap Dorcival

origo.hu • 2023. február 05., vasárnap •
A TV2 sztárjai, Pap Dorci és Esztergályos Patrik az Exatlon vetélkedőben ismerkedtek meg, majd kiderült, hogy vonzódnak egymáshoz. Rövid kapcsolatuk tavaly ősszel ért véget, de a fiatalok nem verték nagy dobra a szakítást és annak részleteit sem. Most Esztergályos Patrik elmondta, miért lett vége, ugyanis azóta boldog új párja oldalán.
Esztergályos Patrik elárulta, miért szakítottak Pap Dorcival

Míg Pap Dorci inkább karrierjére koncentrál a szakítás óta, addig Esztergályos Patrik nem sokáig búslakodott szakításuk után, ami ezekszerint a lányt jobban megviselte, mint volt párját - írja az origo.hu. Esztergályos

még ősszel találkozott egy tőle idősebb nővel, akivel azóta is egy párt alkotnak

és már édesanyjának is bemutatta őt.

Ezt a szerelmet, tanulva a múlt hibáiból, egyelőre szeretném óvni, annyit viszont elárulhatok, hogy az új párom néhány évvel idősebb nálam.

Huszonkilenc éves, érett személyiség,

akivel tavaly ősszel egy halloweeni buliban ismerkedtem meg közös baráti társaságunk révén" - magyarázta a Blikknek Esztergályos Patrik, aki hozzátette, hogy Pap Dorcival addigra már rég lezárták a dolgokat, nincs szó megcsalásról.

Dorcival már hosszú hetekkel azelőtt pontot tettünk a kapcsolatunk végére, sőt, már korábban is éreztük mindketten, hogy nincs értelme folytatni...
Elhúztuk a szakítást, de a két kapcsolat semmiféle átfedésben nem áll egymással. Amikor az új kedvesemet megismertem,

már fejben és lélekben is túlléptem Dorcin"

- mondta az Exatlon sztárja, aki pár nappal ezelőtt osztott meg egy rejtélyes felvételt új barátnőjéről, akit egyelőre óv a nyilvánosságtól.

"Korábban nagy elánnal vetettem bele magamat minden kapcsolatomba, most viszont jó érzés, hogy kiélvezhetem a kezdeti, izgalmas időszakot. Az édesanyámnak már bemutattam a páromat, és örömmel tölt el, hogy szimpatizálnak egymással" - zárta a témát Esztergályos, aki most szándékosan óvatosabb kapcsolatában, mint korábban.

Kép: Instagram
 

közösség

további frisss

lap tetejére