Észszerű döntés született a birkózóknál

sd • 2020. március 23., hétfő •
A Magyar Birkózó Szövetség közleményében tudatta, hogy elhalasztják a március 19-22. közötti időszakra tervezett budapesti olimpiai kvalifikációs versenyt, így a HVSE két sportolója, Ligeti Dániel és ifjabb Veréb István sem harcolhatja most ki a tokiói ötkarikás játékokon való részvételi jogot.
Észszerű döntés született a birkózóknál

A Magyar Birkózó Szövetség vezetősége egyeztetéseket folytatott a nemzetközi szövetség (UWW) szerb elnökével, Nenad Laloviccsal, és közösen úgy döntöttek, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztják a fővárosunkba tervezett olimpiai kvalifikációs viadalt. A döntés meghozatalakor természetesen figyelembe vették a magyar kormány azon határozatát, melyben betiltotta a 100 főnél nagyobb beltéri lebonyolítású rendezvényeket. A tervek szerint későbbi időpontban, várhatóan áprilisban vagy májusban tartják meg a viadalt.

- Úgy gondolom, hogy az illetékesek a létező legjobb döntést hozták meg. Én nagyon komolyan veszem ezt a helyzetet, és másoknak is ezt tanácsolom. Ha az emberben van felelősségérzet másokkal szemben, akkor most otthon marad. Csak fegyelmezett hozzáállással lehet ezen a krízisen túljutni. Mi most hárman vagyunk itthon, a feleségemmel és a kislányommal. Vigyázunk egymásra, vigyázunk magunkra. Csak a legszükségesebb esetben mozdulunk ki – fogalmazott ifjabb Veréb István a HVSE hivatalos honlapján. Jimmy úgy érzi, sérülése után egyre jobb állapotban van, és a lehetőségekhez képest készül az áprilisra tervezett országos bajnokságra és a szófiai világkvalifikációs versenyre.

- Még véletlenül sem akarok vészmadár lenni, de szerintem 80 százalék az esély arra, hogy elhalasztják a tokiói olimpiát. Ettől függetlenül én természetesen készülök a lehetséges erőpróbákra. Szerencsére nekem egy viszonylag jól felszerelt otthonom van, ahol tudok edzeni, bár birkózni természetesen nem. Bízom abban, hogy viszonylag hamar „lecseng” a járványveszély, és az élet visszazökken az eredeti kerékvágásba. Jó lenne, ha a Haladásból Ligeti Danival együtt ismét birkózószőnyegre léphetnénk az olimpián - bizakodott ifj. Veréb István.



Id. Veréb István tanítványai legközelebb a szófiai világkvalifikációs viadalon harcolhatják ki az olimpiai részvételt. A bulgáriai versenyt a nemzetközi szövetség április 30-a és május 3-a közé tervezi, de már most szó van arról, hogy az erőpróbát júniusra halasztják. Természetesen az illetékesek figyelembe veszik majd azt, hogy a budapesti versenyt mikor tudják megtartani - közölte a HVSE hivatalos honlapja.

közösség

további frisss

lap tetejére