Esély a túlélésre: épp a közelben voltak a mentők

• 2021. november 08., hétfő •
Egy 50 év körüli férfi esett össze hétvégén az egyik kistelepülésen a boltnál, az ott dolgozók és a vásárlók szeme láttára. Hogyan alakult a sorsa? Az Országos Mentőszolgálat a közösségi médiában posztolt róla.
Esély a túlélésre: épp a közelben voltak a mentők

Kiderült, hogy a Hajdú-Bihar megyei történetben a járókelők és a vásárlók azonnal hívták a mentőket, és a mentésirányító instrukciói alapján megvizsgálták a férfit, aki már nem lélegzett. A helyszínen levők rögtön megkezdték az újraélesztést az utasítások szerint, miközben a mentésirányítás riasztotta a legközelebbi mentőegységet, és az OMSZ Ügyeleti Szolgálatának szakembereit - derül ki a bejegyzésből.

Vajon mennyi az esély rá, hogy a közelben tartózkodik egy mentő egy kistelepülésen, könnyű kitalálni, általában. Hajdú-Bihar megyében azonban sürgősségi ügyeletet látnak el a mentők, így fordulhatott elő, hogy a szakemberek csupán pár utcányira voltak az esettől.

Az egységek perceken belül helyszínre értek, és emelt szinten folytatták az ellátást. A küzdelem még sokáig zajlott a beteg életéért, mire az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek. A férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba - zárul a mentők hétvégi története.

közösség

további frisss

lap tetejére