A magyar nyelv és irodalom után kedden újabb mérföldkőhöz érkeznek az érettségizők: május 6-án, reggel 9 órakor veszi kezdetét az írásbeli matematikaérettségi, amely sokak szerint a legnehezebb próbatétel a vizsgaidőszak során - írja az Origó.
Kedden matematikából középszinten 73 318-an, emelt szinten 7798-an érettségiznek majd.
Ezek a legfontosabb tudnivalók a 2025-ös matematika érettségiről
A középszintű érettségi 180 percig tart, és két részből áll. Az első rész 45 percet vesz igénybe, és kizárólag rövid, alapvető ismereteket igénylő feladatokat tartalmaz. Ebben a szakaszban a diákok nem használhatnak függvénytáblázatot vagy számológépet – csak körző, vonalzó és íróeszköz áll rendelkezésükre.
A második részben már hosszabb, komplexebb feladatokat kell megoldaniuk a tanulóknak 135 perc alatt. Itt már megengedett a számológép és a hivatalos függvénytár használata. A vizsgázóknak az utolsó három feladatból kettőt kell kiválasztaniuk, így egy kis mozgásterük is van – de a pontszámért természetesen komoly logikai és számítási felkészültségre van szükség.
A középszintű dolgozat összesen 100 pontot ér, és legalább 25 százalékos teljesítmény szükséges az elégséges osztályzathoz. Emelt szinten a matematikaérettségi 240 perces, és még nehezebb, elmélyültebb tudást követel meg.
Az Oktatási Hivatal korábbi közleménye szerint az idei érettségik lebonyolítása zavartalanul zajlik, különös hangsúlyt fektetve a vizsgák biztonságos és egységes feltételeinek biztosítására.
A matematikaérettségi minden évben több tízezer diákot érint, és nemcsak az érettségi bizonyítvány megszerzése szempontjából kulcsfontosságú, hanem számos egyetemi szakra való felvétel előfeltételeként is számít.
Öt tipp, amely segíthet a matematikai érettségin
1. Fontos a jó időbeosztás
Az első részre 45 perc, a másodikra 135 perc áll rendelkezésre. Érdemes figyelni az időre, ne szabad leragadni egy-egy feladatnál. Praktikus az ilyen feladatot kihagyni, és visszatérni rá később.
2. Nem baj, ha nem megy elsőre
Ha egy adott feladatot valaki nem ért meg elsőre, akkor érdemes azt újra, lassan elolvasni. Pontozásnál nem csak a végeredmény számít, így érdemes a részeredményekre is odafigyelni.
3. Megoldás lépésről-lépésre
A javítók értékelik a logikus gondolkodást. Emiatt érdemes leírni a számításokat, a gondolatmenetet is, mert akár egy rossz végeredmény esetén is szerezhető pont.
4. Tudatos eszközhasználat
A függvénytábla nem csak dísz – sok pontot hozhat, ha jól használják. Nem tanácsos mindent fejből írni, ha ott a képlet a táblázatban. Fontos felismerni, hogy mikor érdemes azt használni.
5. Ellenőrzés
Az utolsó 10-15 percet érdemes az ellenőrzésre tartalékolni – főleg a második részben. Egy elírt mínuszjel, rossz behelyettesítés vagy egyszerű szorzási hiba is értékes pontokba kerülhet.