Elsőfokú bírósági ítélet mondta ki Molnár Miklós alkalmatlanságát

sd • 2020. június 23., kedd •
A társaság igazgatósági tagja, Virányi Balázs által februárban indított jogi eljárás során hétfőn megerősítést nyert az a korábbi feltételezés, miszerint Molnár Miklós nem lehetne a Vasivíz vezérigazgatója.
Elsőfokú bírósági ítélet mondta ki Molnár Miklós alkalmatlanságát

- Valójában nekem ezzel a célom nem az igazságszolgáltatás, hanem a rendelkezésemre álló eszközök alkalmazásával el akartam hárítani annak lehetőségét, hogy a Vasivíz Zrt. esetleg ennek az egész huzavonának a végén neadj'Isten elveszítse víziközműszolgáltatói engedélyét. Mert ha ez megtörténne, akkor gyakorlatilag nem tudná ellátni midazokat a feladatokat, amelyekért valójában az alapítók létrehozták.

Amikor ez az ügy decemberben kipattant, egy valami egészen biztosan nem történt meg, mégpedig annak tisztázása, hogy a jelenlegi jogszabályi környezetnek megfelel-e Szombathely jelöltje.

Miután pályázatot nem írtak ki, így az igazgatóságnak sem volt lehetősége véleményalkotásra. Magyarul, nem volt más lehetőségünk, a kötelességünknek tettünk eleget, amikor megtartottuk a Szombathely által kérvényezett rendkívüli közgyűlést, ahol egyébként a megyeszékhely képviselői meg sem jelentek, másodszorra azonban már végigverte a szombathelyi baloldali városvezetés az akaratát. Ezt lehet úgy értelmezni, hogy a társaság belügye, de valójában van egy jogszabályi környezet, aminek meg kell felelni. Ha a társaságot ellenőrzik és a hatóság szabálytalanságokat tár fel, annak egyenes következménye lehet akár az is, hogy megvonják a víziküzműszolgáltatói engedélyt. Én pusztán annyit tettem, hogy a törvény adta lehetőségeimhez mérten a Szombathelyi Törvényszékhez fordultam, hogy ez az engedélymegvonás ne következhessen be. A hétfői döntés sajnos megerősítette azt a feltételezést, miszerint a jelenlegi vezérigazgató nem felel meg a vele szemben támasztott kritériumoknak - nyilatkozta lapunknak Virányi Balázs, a Vasivíz Zrt. igazgatóságának tagja.    

Nemsokára kezdetét veszi egy másik bírósági eljárás is a Vasivízzel, pontosabban Molnár Miklóssal összefüggésben, hiszen a társaság megtámadta a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal határozatát. Virányi Balázs szerint a két ügyet külön kezelni egymástól. Ha az ő ügyében dönt előbb a bíróság és elmarasztalja a társaságot, akkor is távoznia kell a vezérigazgatónak és új vezetőt kell választani. A MEKH határozata egyébként világosan leírta, hogy Molnár Miklós alkalmatlan a Vasivíz vezetésére. Szülessen bármelyik eljárásban elmarasztaló ítélet, a vezérigazgatónak távoznia kell.

Illés Károly a közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője érdeklődésünkre elmondta, várakozásaiknak megfelelő döntés született.

Hiába figyelmeztették az önkormányzatot, hogy komoly problémákhoz vezethet Molnár kinevezése, nem hallgattak rájuk, aminek már láthatóak a következményei. 

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére