Első alkalommal kupagyőztes a Falco

• 2021. április 12., hétfő •
Hetedszerre összejött a sárga-fekete kosarasoknak, és hat elveszített döntőt követően megnyerték a Magyar Kupa küzdelmeit. A szombathelyiek a fináléban a Debrecen gárdáját verték 67–64-re.
Első alkalommal kupagyőztes a Falco

A nagy tétnek megfelelően hihetetlenül idegesen kezdte a döntőt mind a két csapat. Ötpercnyi játékidőt követően csupán 3–2-es vasi vezetés állt a táblán. Szerencsére ezt követően Gasper Okorn mester tanítványai nyugodtak meg, így 9–2-es állásnál a debreceni szakmai stábnak kellett időt kérnie. Ezzel azonban nem sokat értek el, mivel a negyed végén főként Perl Zoltán találatainak köszönhetően 17–6-ra ment a Falco.

A második etap elején úgy nézett ki, hogy Polyák László vezérletével feltámad a DEAC, ám 26–13-nál már ismét Kovács Adriánnak kellett maga köré gyűjtenie játékosait. Túlságosan komoly változás a röpke „hegyibeszéd” után sem következett be a hajdúságiak produkciójában, így a félidőben már 39–25-re vezettek a szombathelyiek. 

A harmadik felvonás elején 19 pontosra hízlalták előnyüket a vasiak, de ezt követően egy 8–0-s szakaszt repesztettek a debreceniek, ezért a változatosság kedvéért a szombathelyiek próbáltak meg időkéréssel változtatni a dolgok menetén. Azonban ez egyáltalán nem jött össze nekik, ugyanis a DEAC könnyedén folytatta a felzárkózást. A negyed végén már csupán egy triplányival jártak előrébb a sárga-feketék.

A 48–45-ös állásról induló záróetap elején kisebb csodát tettek a hajdúságiak: 19 pontos hátrányt eltüntetve átvették a vezetést. Ám mint később kiderült, ekkor örülhettek utoljára a debreceniek, ugyanis a Falco száguldott egy 8–0-s szakaszt, és

ezzel akkora előnyt szerzett, ami a derbi végéig simán ki is tartott.

A szombathelyiek végül 67–64-re nyertek, és ezzel hetedik nekifutásra célba értek a vasiak, azaz első alkalommal megnyerték a Magyar Kupa küzdelmeit.

Perl Zoltán: - Nagyon örülünk ennek a kupagyőzelemnek, mert nagyon sokat vártunk rá. Nem volt szép meccs a finálé, inkább a küzdelem dominált.

Ezt a sikert a szurkolóinknak ajánljuk, ugyanis már nagyon kijárt nekik

- mondta.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely-Debreceni EAC 67–64 (17–6, 22–19, 9–20, 19–19)
Budapest, Ludovika Aréna, vezette: Földházi T., Benczur T., Söjtöry T.
Falco: Anderson 7/3, Váradi 10/3, Benke 6, Bruinsma 4, Keller 7/3. Csere: Perl 20, Barac 11, Lake 2. Vezetőedző: Gasper Okorn

A DEAC legjobb dobói: Tóth Á. 11, Moody 11

Fotó: falcokc.com

közösség

további frisss

lap tetejére