Előzetesbe került a szombathelyi késelő

frisss.hu Forrás: ripost.hu • 2015. december 16., szerda •
A férfi a tettét elismerte, de azt is bevallotta, hogy nem az áldozattal volt korábban vitája.
Előzetesbe került a szombathelyi késelő

Előzetesbe került az az emberöléssel vádolt férfi, aki a szállásadóját ölte meg a hétvégén, Szombathelyen. Az esetről már korábban beszámoltunk, itt olvashatja. 

Később kiderült, hogy egy üveg borért bárkinek adott szállást az áldozat, és a tragédia napján többen is voltak nála. A Vas Megyei Főügyészség most indítványozta a gyilkos előzetes letartóztatását, aki elismerte a tettét, az előzetes ellen pedig nem felebezett, így az jogerős.

Kihallgatásán azt is elmondta, hogy amikor felment a szombathelyi lakásra éjszakázni, ott talált egy másik férfit, akivel elkezdett veszekedni. Eközben vett magához egy kenyérvágó kést, és idegességében az ágyban fekvő szállásadóját nyakon szúrta. Az elkövető hangsúlyozta, hogy nem az áldozattal volt baja, mással vitázott a gyilkosságba torkolló éjszakán.

 

közösség

további frisss

lap tetejére