Elismerték a munkájukat – A Vas Megyei Közgyűlés ünnepi ülésén kitüntetéseket adtak át – fotók

• 2021. október 22., péntek •
Megemlékező és kitüntetésátadó ünnepi ülést tartott a megyei közgyűlés az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója tiszteletére pénteken a Megyeháza dísztermében.
Elismerték a munkájukat – A Vas Megyei Közgyűlés ünnepi ülésén kitüntetéseket adtak át – fotók

Megnyitójában Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke külön üdvözölte a kitüntetetteket, és megköszönte a résztvevőknek, hogy elfogadták a meghívást. Dr. Hende Csaba, a Magyar Országgyűlés alelnöke a megye társadalmi életében meghatározó szerepet betöltő harmadik generációs közéleti személyiségként fejezte ki, milyen felemelő és megtisztelő érzés, hogy itt mondhat beszédet, ugyanannak a közösségnek a szolgálatában, amelyért édesapja, nagyapja is dolgozott. Ünnepi beszédében történelmi párhuzamokat említve, kiemelte azt, hogy Magyarország hosszú ideje, szinte folyamatosan a függetlenségéért, szabadságáért küzd; szívből gratulált a díjazottaknak, és reményét fejezte ki, hogy a következő október 23-át a tanulságok helyes értelmezésével, megfelelő döntések meghozatala után ünnepelhetjük meg.

A Vas Megyei Közgyűlés kitüntető díjak, elismerések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2017. (XII. 15.) számú rendelete és a közgyűlés 20/2021. (IX. 24.) számú határozata alapján Majthényi László elnök, Dr. Kondora Bálint alelnök és Dr. Balázsy Péter jegyző kitüntetéseket adtak át a továbbiakban.

Példaértékű szakmai életpályájával Vas megye szellemi értékeinek fejlődését szolgáló kimagasló munkássága elismeréséül „Gróf Batthyány Lajos – Életmű Díj” kitüntetésben részesült: Dr. Gyürki László, kanonok, pápai prelátus, akit 1957-ben szentelték pappá. Ismeri a latin, görög, a héber, az arámi, a szír és az arab nyelvet, mindez Biblia kutatásaiban és fordító munkásságában nagy segítséget jelentett számára. A hetvenes évek elején készült el a Szentírás új magyar fordítása, amelyben hét ószövetségi könyv átültetésével is részt vett. Hosszabb időt töltött Rómában, eljutott a Szentföldre is. Útjai során számos sikeres könyvet publikált már a hetvenes évektől a legutóbbi esztendőkig. 1986 óta teljesít szolgálatot Körmenden. Nemzetközileg is ismert teológiai, tudományos munkássága. Ismeretterjesztő tevékenységével hívő és nem hívő számára egyaránt érthetően teszi hozzáférhetővé a Biblia üzenetét. Nagy érdeme van abban, hogy Batthyany-Strattmann László boldoggá avatása megtörténhetett. Ennek érdekében számos előadást tartott, kiállítást rendezett, létrehozta a hercegorvos emléktemplomát Körmenden.

Vas megye kulturális értékeinek gyarapodását szolgáló kimagasló munkássága elismeréséül „Gróf Batthyány Lajos – Életmű Díj” kitüntetésben részesült:

Schrammel Imre, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas iparművész, keramikus, a Magyar Iparművészeti Főiskola egykori rektora, az MMA rendes tagja; az ezredvégi kerámia művészet megújítója, aki nem tudott eljönni, ezért eljuttatják számára a díjat. Schrammel Imre felsőfokú tanulmányokat a Magyar Iparművészeti Főiskolán folytatott. A diploma kézhez vétele után hamarosan bekerült tanítani a Magyar Iparművészeti Főiskolára, ahol előbb egyetemi tanári kinevezést kapott, majd az egyetem rektora volt. Már fiatal korától kezdve megtanulta a klasszikus kerámia mesterség minden csínját, majd hozzá az új stílus-lehetőségeket is, non-figuratív kifejezési módokat, szürreális figurákat, az új technikákat. Maga is az új technikák egyik bevezetője, így nem csoda, hogy nemcsak mestertanárként, hanem vendégtanárként is működött Amerikában, Innsbruckban, Kanadában, Trierben, továbbá a haifai egyetemen. Nevéhez fűződik az első magyarországi kerámiaszimpozion megszervezése. 1990 után érett meg benne az elhatározás, hogy munkái ne szóródjanak szét a galériás világban, hanem egy helyen kerüljenek elhelyezésre. 2021-ben megvalósult az álma, alkotásai Szombathelyen, az Éva-malomban kialakított múzeumban kerültek elhelyezésre.

Vas megye közigazgatási feladatainak ellátását szolgáló kimagasló munkássága elismeréséül „Széll Kálmán Díj” kitüntetésben részesült Ágh Ernő Péterné, a Vas Megyei Kormányhivatal főigazgatója.

Ágh Ernő Péterné több mint 35 éves – példaértékű, magas fokú elhivatottsággal végzett – kiemelkedő szakmai munkája, különösen a területi államigazgatás reformjának keretén belül a Vas megyei intézményrendszer megújításában szerzett elévülhetetlen érdemeket. 2010 szeptemberétől kinevezték a Vas Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjévé és 2011. január 01-től napjainkig a Vas Megyei Kormányhivatal főigazgatója. Az államigazgatás szervezetének 2010. évben indult átszervezésében, reformjában a hivatal vezetőjeként meghatározó szerepet vállalt. Átfogó tudása, értékelő képessége a szerteágazó feladatok és struktúrák összehangolásában rendkívüli hatékonysággal működött. Hatalmas munkabírása példaként szolgált és szolgál a mai napig az őt körülvevő és segítő munkatársaknak. Több, mint 10 éve a Vas Megyei Kormányhivatal főigazgatójaként változatlan tetterővel, a különböző szakmai területek problémáinak és igényeinek megismerésére törekedve igyekszik megteremteni a Hivatal hatékony működéséhez szükséges feltételeket. Kivételes helyzetekben gyors, határozott fellépéssel képes irányt szabni a folyamatok elindításának, ami a gyors, szakszerű végrehajtást nagyban segíti.

Vas megye kulturális értékeinek gyarapítását szolgáló kimagasló munkássága elismeréséül „Berzsenyi Dániel -Díj”-ban részesült Torjay Valter festőművész, művészettörtész, aki felsőfokú tanulmányait a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola rajz szakán végezte. Itt sajátította el a képzőművészet alapjait. Ezt követően felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol a döntő fordulóban kiejtették. Ettől kezdve ellentétben állt a művészet hivatalos irányvonalával. Az avantgárd előtti, jórészt 19. századi festészet prominenseitől tanult autodidakta módon. Felismerte, hogy a 20. századi avantgárd akadémizmus-szerűvé, érdek-kérdéssé vált. Így már 1988-tól következetes neokonzervatív-figurális munkálkodásba kezdett. Fő érdeklődési területe a szimbolizmus. Első gyűjteményes kiállítása 2009 decemberében a szombathelyi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban volt, ahol 114 festői és grafikai alkotást mutatott be. 2002-ben végzett az ELTE művészettörténet szakán. Kutatási területe Vas megye monarchia kori bútor- és sírkőművessége, ezen kívül számos képzőművészeti kiállítást nyitott meg. 1992-től a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola művészettörténet tanára.

Kimagasló tudományos és kutatómunkája valamint kiváló oktatói munkássága elismeréséül „Pungor Ernő Díjat” kapott Dr. habil. Péntek Kálmán Phd, az ELTE Savaria Egyetemi Központ tanára.

Dr. Péntek Kálmán 1983-tól lett a Berzsenyi Dániel Főiskola oktatója először fizika, majd a matematika tanszéken. 1986-ban egyetemi doktori fokozatot szerzett matematikából. Szakmai érdeklődése ezután az alkalmazott matematika felé fordult: a természetföldrajzi folyamatok, elsősorban a karsztosodás matematikai modellezését vizsgálta. 1999-ben PhD fokozatot szerzett földrajztudományból, majd 2009-ben habilált doktori címet nyert el a környezettudományok területen. Tudományos és tudományos népszerűsítő dolgozatai folyamatosan jelentek meg itthon és külföldön a matematika, földrajztudomány, csillagászat és fizika tárgykörében. Kezdeményezésére épült fel az egyetem tetején található Kövesligethy Radó Oktató Csillagvizsgáló, mely később oktatói planetáriummá is bővült. A Gothard Amatőrcsillagászati Egyesület titkára majd elnökeként is a természettudományok népszerűsítésének ügyét szolgálta. Oktatói és kutatói munkáját a mai napig mély elhivatottsággal végzi.

Emberi hozzáállással és magas fokú elhivatottsággal végzett gyógyító munkássága elismeréséül „Markusovszky Lajos Díjban„ részesítették: Dr. Skrapits Juditot, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Központi és Rendelőintézeti Laboratórium főorvosát.

Dr. Skrapits Judit 1987 óta megszakítás nélkül a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Központi Laboratóriumának dolgozója.1987-ben a Semmelweis Egyetemen általános orvos végzettséget szerzett, 1993-ban klinikai laboratóriumi szakvizsgát tett. 1998-ban adjunktusi, 2005-ben főorvosi kinevezést kapott.

Kitartó szakmai tudással, tapasztalattal végzi szerteágazó feladatait, igényes a munkájával kapcsolatban. A Covid 19 miatt kialakult vészhelyzetben rendkívüli helytállásával bizonyította szakmai rátermettségét. Az ő hathatós közreműködésével jöhetett létre a megye egyetlen kórházi PCR laborja, melyben a Covid 19 járvány legmeghatározóbb laboratóriumi vizsgáló módszere vált helyben elérhetővé. Ez lényegesen lerövidítette a vizsgálat eredményére várakozás idejét a megye betegei számára, elősegítve így a gyógyuláshoz vezető döntések gyorsaságát.

Dr. Skrapits Judit megszólalásában kifejezte, hogy ez a díj nem csak őt illeti, az eredményeket nem egyedül érte el, hanem sokak összefogásával, akiknek az elismerést tolmácsolni fogja.

Kortársai számára mutatott példaértékű sikeres szakmai tevékenysége elismeréséül „Békássy Ferenc Díjat” kapott Révész Tamás történész, akinek távolétében édesanyja, Dr. Balogh Márta vette át a kitüntetést.

Révész Tamás az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett alapszakos történész-levéltáros, majd gazdaság- és társadalomtörténet szakirányon történelem mesterszakos diplomát; tanult a Berlini Humboldt Egyetemen is. 2014-ben kapta meg második diplomáját a londoni King’s College War Studies mesterszakán. A Habsburg hadsereg első világháború utáni magyarországi és ausztriai helyzetét összehasonlító doktori dolgozatát 2018-ban védte meg a bécsi egyetemen. 2014 és 2016 között a Veritas Intézetben dolgozott, 2016-tól az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport munkatársa volt. 2019 novemberétől a Történettudományi Intézet Prémium Posztdoktori-ösztöndíjasa. Kutatási területe az új hadtörténelem, az első világháború és az 1918-1919-es határháború története. 19 évesen már hadtörténeti monográfiákat írt. Az elmúlt években számos publikációja jelent meg a témában.

Vas megye épített környezetének fejlesztését, az épített kulturális örökség védelmét szolgáló kimagasló munkássága elismeréséül „Fazakas Péter-Díjban” részesült: Portschy Tamás, építész, vezető településtervező, a PLANEX Tervező és Szolgáltató Kft. ügyvezetője.

Portschy Tamás 1980-tól a közigazgatás, a településfejlesztés, a településeken folyó építkezések, a települési arculatformálás, a megyei területfejlesztés különböző szakterületein tevékenykedik. 1980-1989 között Celldömölk Város Tanácsa Műszaki osztályának vezetője, a város területén és térségében folyó fejlesztések, építési tevékenységek aktív közreműködője. 1990-től, mint építész tervező és településtervező, Vas megye jelentős területén, többek között több önkormányzat részére készített, készít terveket. Ipari, kereskedelmi és vendéglátó épület tervezését végezte a megye területén, hozzájárulva a megye gazdasági fejlődését biztosító beruházásokhoz. Különböző építmények építész tervezőjeként részt vett a Vas megyét is érintő hulladékgazdálkodással, környezet- és árvízvédelemmel kapcsolatos kiemelt beruházási programokban. 2017. augusztusától Celldömölk város önkormányzati főépítésze, és megbízás alapján ellátja öt megyei település eseti főépítészi feladatait. Szakmai fórumokon, továbbképzéseken rendszeresen részt vesz, előadásokat tart, szakmai folyóiratokban, újságokban többször publikált. Vállalt feladatainak a szakmai tudásának és képességeinek megfelelően, maximális odaadással és önzetlenül igyekszik mindig eleget tenni.

Portschy Tamásnak Celldömölk város polgármestere, Fehér László külön gratulált.

Vas megye rászoruló lakossági rétegeinek humánus ellátását szolgáló, emberi hozzáállással végzett kimagasló gyógyító munkássága elismeréséül

„Batthyány-Strattmann László Díj” kitüntetésben részesült Dr. Niklai Erzsébet, a Sárvári Szent László Kórház főigazgatója.

Dr. Niklai Erzsébet nevéhez fűződik a struktúraváltáson átesett sárvári kórházban az aktív ellátás megszűntével, a mára országosan elismert neuro-rehabilitációs ellátás szakmai kialakítása. Dr. Niklai Erzsébet 1985-ben szerezte meg a Pécsi Orvostudományi Egyetemen orvosi diplomáját. 1990-ben neurológiai szakvizsgát, 2002-ben mozgásszervi rehabilitáció szakorvosi címet szerzett. 2010-től a sárvári kórházban a rehabilitációs osztály osztályvezető főorvosi kinevezését kapta meg. 2012 augusztusától látta el a sárvári kórház orvosigazgatói, az idei évtől pedig a főigazgatói feladatait is. Munkáját mindig felelősségteljesen és lelkiismeretesen végzi, precizitás és körültekintő gondolkodás jellemzi. Szakmai tudásával, határozottságával, humánus magatartásával kivívta a betegek és hozzátartozóik tiszteletét és elismerését.

Vas megye közbiztonsági feladatainak magas színvonalú ellátása érdekében végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül „Jurisics Miklós Díj” kitüntetésben részesült: Dr. Baán Mihály alezredes, kiemelt főtiszt, a Vas Megyei Kormányhivatal Védelmi Bizottsága titkára.

Dr. Baán Mihály alezredes 1988-ben a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán harckocsi tiszt, valamint gépész üzemeltető üzemmérnök végzetséget szerzett, majd az ezt következő 20 évben bűnügyi tiszt, jogász, ezen belül ingatlanforgalmi szakjogász diplomát is szerzett.

A Katonai Főiskola elvégzését követően a Magyar Honvédség szolgálatába került, ahol elhivatottságának és határozottságának köszönhetően kezdettől parancsnoki, alosztályvezetői, osztályvezetői, titkári feladatokat látott el.

Katonai hivatása iránti alázatát és rátermettségét bizonyítja a koronavírus járványhelyzetben végzett megfeszített munkája is. A járvány kitörése óta folyamatosan koordinálja a rendvédelmi szervek, egészségügyi szolgáltatók, illetve egyéb szervezetek együttműködését. A Védelemi Bizottság elnökét teljeskörűen segíti a feladatai ellátásában. Emberként, szakemberként és vezetőként egyaránt kivívta kollégái, felettesei megbecsülését, tiszteletét.

Vas megye közbiztonsági feladatainak magas színvonalú ellátása érdekében végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül „Jurisics Miklós Díj„ kitüntetésben részesült: Büki László rendőr alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Felderítő Osztályának vezetője.

Büki László rendőr alezredes 1992. október 1-jén kezdte hivatásos rendőri szolgálatát a Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Vizsgálati Alosztályának állományában, vizsgálói beosztásban. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Bűnügyi Szerve Gazdaságvédelmi Osztályának állományába 1994-ben került áthelyezésre, főnyomozói beosztásba, majd 1995-től kiemelt főnyomozói feladatokat látott el. A Főkapitányság Felderítő Osztályának 2009-től a vezetője. Szaktudása, jogszabályismerete átlagon felüli. Lelkiismeretes, pontos, precíz, megbízható munkatárs. Terhelhető, rendkívüli munkabírású. Feladatait mindig nagy odafigyeléssel, határidőre, kellő alapossággal végzi.

Szolgálati feladatainak kiemelkedő teljesítése és szakmai tapasztalata jelentős mértékben járult hozzá több, Vas megyei bűnözői csoport felszámolásához, a szervezett bűnözői csoportok kialakulásának megelőzéséhez. Feladatainak végrehajtása során maximálisan törekszik a hatékony együttműködésre, a jogszabályok, belső normák maradéktalan betartására. A szakterületét érintő központi és helyi normák elkészítésében, véleményezésében, módosításában aktívan közreműködik.

Vas megye sport teljesítményeinek gazdagítását szolgáló, a versenysport területén nyújtott kimagasló munkássága elismeréséül „Lóránt Gyula Díjat” kapott: Ekler Luca paralimpiai bajnok, világ- és Európa bajnok paraatléta, akinek távolléte miatt később juttatják el a kitüntetést.

Ekler Luca egy betegséget követő felépülés után több sportot is kipróbált, végül az atlétikára esett a választása. 2017-ben a Testnevelési Egyetemen kezdte meg tanulmányait. A parasportba 2018-ban kapcsolódott be. A hazai és nemzetközi klasszifikációs vizsgálatot követően a Rietiben rendezett világkupán mutatkozott be a paraatléták között. Első versenyén 100 és 200 méteres síkfutásban, illetve távolugrásban aranyérmet szerzett. A 2018-as berlini Európa-bajnokságon távolugrásban arany-, 200 méteres síkfutásban bronzérmet szerzett. A 2019-es Dubajban rendezett paratlétika-világbajnokságon 100 és 200 méteres síkfutásban második lett, a távolugrást pedig világbajnoki csúccsal nyerte.

A 2020-as évben a koronavírus miatt Magyarországon rendezett versenyeken indult, júliusban távolugrásban új egyéni csúcsot állított fel. A paralimpia évében, 2021. márciusában új versenyszámban indult, 400 méteren, ahol megfutva a szintidőt, ebben a versenyszámban is indulási jogot szerzett a paralimpiára.

2021 augusztusában, a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott tokiói paralimpián távolugrásban aranyérmet szerzett, 563 centis új világcsúccsal.

Vas megye sport teljesítményeinek gazdagítását szolgáló, a versenysport területén nyújtott kimagasló munkássága elismeréséül „Lóránt Gyula Díj” posztumusz kitüntetésben részesült: Horváth Attila világbajnoki bronzérmes, olimpiai, világ- és Európa-bajnoki helyezett diszkoszvető. A díjat édesanyja, Horváthné Balogh Erzsébet vette át, akit Básthy Béla kőszegi polgármester is köszöntött.

Horváth Attila Kőszegen ismerkedett meg a sporttal, focizott és atletizált. Korán felismerték tehetségét, és azt is, hogy elsősorban a dobószámokban lehet eredményes. Tagja lett Németh Pál mesteredző dobócsoportjának a haladásban. Sorra nyerte a korosztályos magyar bajnoki címeket. 1985-ben már korosztálya legjobbja volt Európában, megnyerte a juniorok kontinensviadalát, és első felnőtt országos bajnokságán ezüstérmes lett. Sorozatban kilencszer nyert felnőtt magyar bajnoki címet, mindvégig a Haladás színeiben. 1991-ben megszerezte a magyar atlétika első világbajnoki érmét, egy bronzot Tokióban. 1992-ben olimpiai ötödik, 1994-ben Európa-bajnoki ötödik, 1995-ben pedig világbajnoki negyedik helyezett volt. Horváth Attila 2020. november 13-án hunyt el.

Kimagasló hagyományőrző, értékfeltáró, értékmentő és népszerűsítő tevékenysége elismeréséül „Vas Megyei Értékdíj” elismerésben részesült a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes. A díjat az együttes vezetője, Varga Albin és Dr. Györke Eszter művészeti vezető vette át.

1993-ban alakult újjá a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes és működik azóta folyamatosan a helyi Művelődési ház és Könyvtár hagyományőrző, művészeti csoportjaként. Az együttes legfontosabb célkitűzése a gencsi és a vasi táncos hagyomány megőrzése, színpadra állítása. Többszörösen Kiválóan minősült az együttes. Hazai és nemzetközi néptáncfesztiválok résztvevője. Hagyományőrző csoportként a helyi és a vasi szokások felgyűjtése, feldolgozása, felelevenítése nagyon fontos szerepet játszik az együttes életében. A farsang, húsvét, pünkösd, szüret, és a karácsonyi ünnepkör szokásait életben tartják, és be is mutatják. A színpadi műsoraik is mindig egy-egy szokás, ünnep köré áll össze. Az együttes szakmai munkájának és átörökítő tevékenységének köszönhetően 6 csoportban 120-an táncolnak településen.

A megyei közgyűlés elnöke egyedi döntése alapján Vas Megye Közgyűlése Elnökének Emlékérme elismerésben részesült: Kovács Péter c. r. főtörzszászlós, a Sárvári Rendőrkapitányság Rendészeti Osztálya Répcelaki Rendőrőrsének körzeti megbízottja a rendőrség állományában végzett három évtizedes példaértékű munkájáért.

Forrás: vaol.hu

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére