Elhunyt dr. Andits Tamás

• 2021. február 25., csütörtök •
A hírt a Falco osztotta meg honlapján. A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház fizioterápiás osztályának korábbi vezetője 25 éven keresztül szolgálta a sárga-feketéket csapatorvosként.
Elhunyt dr. Andits Tamás

Dr. Andits Tamás 1992-ben szegődött a csapathoz, amikor a Falco felkerült az NB I-be, és 25 évig ült a csapat kispadján. Rengeteg szállal kötődött a kosárlabdához, két fivére is kosarazott. Amikor 1969-ben Szombathelyre került, az volt az első dolga, hogy olyan embereket, sporttársakat keressen, akiknek volt kosárlabdamúltjuk. Hétfőn, szerdán saját kedvükre játszottak, csapatuk a HEKK névre hallgatott, azaz hétfőn este kosarazók klubja.

Dr. Andits Tamás 2017-ben „vonult nyugdíjba” a Falcótól, de természetesen ezután is a csapat szurkolója maradt. Szakértelme, segítőkészsége és mindig derűs természete negyed évszázadon keresztül segítette a klubot és mindenkori játékosait. Dr. Andits Tamás 79 éves volt - olvasható a Falco honlapján.


fotó: falcokc.com
 

közösség

további frisss

lap tetejére