Éhségsztrájkkal a környezetszennyezés ellen

szöveg: A • 2020. szeptember 03., csütörtök •
Az Extinction Rebellion (Lázadás a kihalásért) környezetvédelmi mozgalom aktivistái hétvégén éhségsztrájkkal tiltakoztak a bányászat miatt veszélyeztetett falvak elpusztítása, valamint a légszennyezés ellen Németországban. A klímaharcosok egy szénkotrógépet is lefoglaltak.
Éhségsztrájkkal a környezetszennyezés ellen

Az aacheni rendőrségnek adott nyilatkozatuk szerint az aktivisták múlt hétfő óta éheztek, sőt egy részük még a vizet is megvonta magától. Szombaton sikerült az egyik barnaszénkotrót is megszerezniük. Ezt követően pedig mindent megtettek a személyazonosságuk elrejtése érdekében: nem voltak hajlandóak megadni a nevüket, valamint ujjaikra ragasztószalagot tekertek, így akadályozva meg, hogy a rendőrség ujjlenyomatot vegyen tőlük. A hatóságok ezért még most is nyomoznak a környezetvédők kiléte után. Amíg nem sikerül fényt deríteniük a személyazonosságukra, a rendőrség köteles szabadon bocsátani a tüntetőket. Az Extinction Rebellion már korábban is szervezett hasonló megmozdulásokat Németországban, például Bonnban, Düsseldorfban és Duisburgban virrasztásokat hirdettek.


kép: A megsemmisült falvak temetője, climenews.com

közösség

további frisss

lap tetejére