Egyszeri támogatást kapnak a kormánytól a koronavírus gazdasági kárvallottjai

portfolio.hu • 2021. június 08., kedd •
A kormány segít azoknak a mikrovállalkozásoknak és önfoglalkoztatóknak is, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra – jelentette be Schanda Tamás.
Egyszeri támogatást kapnak a kormánytól a koronavírus gazdasági kárvallottjai

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese közölte, a garantált bérminimummal megegyező összeget,

219 ezer forintot kaphatnak a veszélyhelyzeti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenységet folytató önfoglalkoztatók.

Az egyszeri támogatás mintegy 100-120 ezer érintett, mások mellett például fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyítheti meg az újraindulást.

Az alkalmazott nélkül működő mikrovállalkozásokon, önfoglalkoztatókon nem segíthetett az ágazati bértámogatás, a kormány ezért úgy döntött, hogy 219 ezer forintos egyszeri támogatást nyújt a korábbi korlátozásokban érintett 100-120 ezer önfoglalkoztatónak, mikrovállalkozásnak.

Az „Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában” főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak híján nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni.

Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem hamarosan elérhető lesz a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon.

Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira lehet benyújtani a veszélyhelyzet megszűnéséig.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére