Egy verekedő utas miatt késett tizennyolc órát a Wizzair dzsiddai járata

mandiner.hu • 2023. február 06., hétfő •
A bántalmazót lekötözték, de csak több mint két órával a leszállást követően távolították el a gép fedélzetéről.
Egy verekedő utas miatt késett tizennyolc órát a Wizzair dzsiddai járata

A Budflyer repülős blog számolt be arról, hogy 18 órás késéssel ért a magyar fővárosba a Wizzair mekkai zarándok járata - írja a mandiner.hu.

Mint írták, a fapados légitársaság Dzsiddából Budapestre tartó járatának egyik magyar állampolgárságú utasa

Kairó felett bántalmazni kezdte utastársát, majd a személyzet egyik tagját is megütötte. 

A kapitány ezért úgy döntött, hogy leszállási engedélyt kér az egyiptomi főváros repterén.

A bántalmazót lekötözték, de csak több mint két órával a leszállást követően távolították el a gép fedélzetéről – ismertette a blog.

A posztból kiderült, hogy

mivel a személyzet munkaideje időközben lejárt, az utasokat Budapest helyett Larnacába szállították, ahol két szállodában helyezték el őket.

A gép végül az eredetileg tervezett 11:30-as felszálláshoz képest 3 óra késéssel kezdte meg útját Budapestre, ahol 16:30 előtt pár perccel szállt le. A három kontinensen át tartó utazás így összesen 18 órás késéssel zárult – olvasható a Budflyeren.

Kép: MTI

közösség

további frisss

lap tetejére