Egy szabálykövető anarchista – avagy az első szombathelyi trafóháztárlat története

Haitzmann Ágnes • 2021. május 13., csütörtök •
Bezárult egy ajtó, és kinyílt egy másik Hegedüs Adrián számára az elmúlt egy év pandémiával terhes időszakában. Az önmagát progresszív fazonként meghatározó szombathelyi grafikus húszévnyi arculattervezői munka után nemrég egy különös kiállítással hívta fel magára – de leginkább a műfajra – a figyelmet. Nosztalgiázott egyet, és már megy is tovább….
Egy szabálykövető anarchista – avagy az első szombathelyi trafóháztárlat története

Szombathelyi srác voltam, aztán szombathelyi pasi lettem, most pedig budapesti lakcímkártyám van. 2018-ban megnősültem, és egyre többet tartózkodtam a fővárosban. Úgy terveztem, hogy onnan tartom rajta a szemem a szombathelyi irodán, de ez így nem működött. Az Artistix már egyre kevésbé volt olyan, mint amilyennek megálmodtam, és 2003-ban létrehoztam. A döntést a pandémia kényszerítette ki, és fájó szívvel, de minden munkatársamtól elköszöntem.

Mekkora csapat volt a tiétek?

2016-ban volt a fénykorunk, akkor kilencen voltunk, de a tavalyi évnek hatan vágtunk neki. Márciusban zártunk be, ekkor maradtam egyedül az irodában. Hozzáteszem, a helyzetre lehetőségként tekintettem, úgy voltam vele, hogy

élek a dögvésszel jött szabadságommal, és legalább azt csinálok, amit akarok.

Kialakítottam a galériát, amelyet a Bloomsday keretein belül – vagy inkább helyette – nyitottam meg. Akkor ez kevés publicitást kapott, pedig büszke voltam rá.

Akárcsak a most kiállított munkáidra, máskülönben nem tárnád a széles közönség elé…

Ez valójában egy nosztalgikus számvetés, főként saját magam számára, amire jó alkalmat adott a járvány. „Elvarratlan volt” a szombathelyi szál, szerettem volna még bedobni egy-két kavicsot a tóba. Mindig az arculattervezésben voltam a legjobb, miközben sok mást is csináltam. Átnéztem az elmúlt időszak anyagait, és a döntő többségét tudom még ma is vállalni, aminek az lehet az oka, hogy maximalista voltam és vagyok. Húsz év tervezőgrafikai termése ez, és ezalatt rengeteg minden változott, ami a szakma trendjeit illeti.

Szakmabelieknek vagy laikusoknak akartad ezeket megmutatni?

Elsősorban én akartam így látni őket. Persze szól a szakmához is, hiszen úgy gondolom, hogy nem vagyok kutyaütő grafikus, büszke vagyok rájuk.

Bármit készítettem, olyat soha nem adtam ki a kezemből, amiről azt lehet mondani, hogy nem felel meg a szakma követelményeinek.

Ez a szakmám iránti alázat számomra. A nagyérdeműnek is szántam természetesen, hiszen egyébként nem állítottam volna ki.

Miért választottál formabontó megoldást, szokatlan helyszínt?

Januárban úgy éreztem, hogy valamit csinálnom kell! Az iroda miatt sokat jártam a Paragvári és a Deák Ferenc utca sarkán, tetszett ez a trafóház. Délnyugati fekvésű, ablaktalan felület, egy ragyogó fehér kubust láttam benne.

Micsoda szem! Van, aki azt sem veszi észre, ahogy ott a kihajtásra vár, hogy egy trafóház mellett áll…

Igen… én ebben jó vagyok, nyitott szemmel járok. Korábban volt a falán egy nyulas graffiti, igazi remek street art alkotás, nemrég viszont lefestették hófehérre. Ahogy megláttam, tudtam, hogy a hely megvan! És elindítottam a dolgot.

Szabálykövető ember vagyok, de vonzott a művészi rendbontás is.

Elfojtasz magadban egy kis anarchizmust?

Valahogy úgy… felvettem a kapcsolatot az áramszolgáltatóval, szépen leírtam, hogy mit szeretnék, de odaírtam, hogy ha nem kapok rá engedélyt, akkor is megcsinálom. Persze vállalva, hogy később visszaállítom az eredeti állapotot. Nem jött válasz. Én pedig alig 29 furattal felerősítettem a képeket, ami részemről egy bravúr volt. Úgy kellett kitenni őket, hogy minél kevesebb lyukat üssünk, miközben azt se kockáztassuk, hogy ráesnek a járókelők tyúkszemére. Összesen 15 négyzetmétert fednek le a homlokzatból.

És ezt csak úgy hagyták?

A szolgáltató részéről hallgatás volt a reakció. Ami akár beleegyezésként is értelmezhető. Négy hét után egyébként leszedem a képeket, és visszajavítom a felületet. Progresszív figurának tartom magam, igyekszem tágítani a határokat, kitaposni az új ösvényeket, és szerintem ilyen nem volt még. Rájöttem a pandémia alatt arra is, hogy most, hogy nincsenek rendezvények, így plakátok se nagyon, és a nekik szánt felületek most üresek. Ezt kihasználva egy plakátkampánnyal vezettem be a trafótárlatot, sok helyen látható volt a Black& felirat városszerte.

Elnézve ezt a sok logót, a laikus is látja, hogy húsz év alatt sokat változott a „divat”.

Így van, változott a szakma, egyrészt a technológiai fejlődés, másrészt pedig a globalizáció miatt. A kedvenc grafikai stúdióm egy dél-koreai csapat, amelyről nem lehet azt mondani, hogy a saját kultúráját jelenítené meg. Sokkal inkább a globális trendeket követik. A változás egyre gyorsabb, aki tehát szeretne haladni a korral, annak tervezőgrafikusként fel kell kötnie a gatyáját! Ami engem illet:

kezdetektől fogva a letisztult, egyszerű, modernista gondolkodást képviselem.

A saját környezetemben úttörő voltam, de valójában mégsem, hiszen százéves a bauhaus.

Nemcsak húsz éve, hanem talán még most is kicsit kilóg a sorból egy minimalista logó, nem?

Igen, azt látom, hogy BMW-ben ülünk, és iPhone-unk van, de otthon még horgolt terítő van a polcon, kint pedig kerti törpe. Nem vagyunk elég bátrak! Sokszor jön a megrendelő, hogy Adrián, én is szeretnék egy ilyen logót, és amikor elkészül, visszakozik. Én pedig finomítok rajta, mert ez egy alkalmazott művészeti ág. Ha azonban megnézzük a gazdasági mutatókat, azok a cégek vezetnek világszinten, amelyek a globális trendeket követik, és amelyeknek az élén olyan vezető áll, aki bátor. Hiába tervezem meg valakinek a legjobb logót, ha nem mutatja meg senkinek, ha nem tesz mellé egy marketingbüdzsét. Mindezeken túl a vezetőnek is azonosulnia kell a logóval. Azzal jó dolgozni, aki megbízik bennem, és elhiszi, hogy ez nem öncélú, nem magamnak tervezek.

A budapesti léttel folytatod a munkád?

Természetesen igen, de most már budapesti ügyfeleim is vannak. Hogy ez a munkámra mennyiben hat majd, még nem tudom. Az azonban biztos, hogy egy úton vagyok rajta. Nem véletlen az sem, hogy az „első tervezőgrafikai kiállításom” zajlik éppen, azaz lesz folytatása ennek is. A Black& az eddigi munkáimat összegzi, de lennie kell majd egy &White-nak is, nem kizárt, hogy Budapesten. Most dolgozom, és izgalmas borzongással tölt el, hogy közben készülődök is.

Üdítő dolog ez manapság!

Ez a fűszer! Az életünket átszövi a közélet, kell valami más is! A pandémia alatt tésztát és lisztet vásároltak az emberek, nem a képzőművészet érdekelte őket, pláne nem online formában.

Attól teljes az élet, ha társasági életet élünk, a környezetünket pedig díszítjük…

Akár street art által?

Azzal, igen. A trafóház is ilyen, és úgy tervezem, hogy a jövőben egyre kevésbé fogok bevonulni a galériákba. Van egy számomra fontos idézet: „a kortárs képzőművészet még sosem volt ilyen közel az emberekhez, mint ma, és az emberek még sosem voltak olyan távol a kortárs művészettől, mint ma”. Nem volt klasszikus megnyitó, annyi történt, hogy elkészítettük a kiállítást, és levonultunk a munkaeszközökkel. Szimbolikus értelemben ez volt maga a megnyitó.

Népszerű műfaj mostanában a street art, sokan használják, a politika is.

Részemről nincs ebben ilyen üzenet. Az Artistix sosem foglalt állást politikai kérdésekben, függetlenek voltunk, üzleti vállalkozásként működtünk. A street art által mindössze annyit üzenek, hogy színesítsük az életünket, legyenek programok!

Bizony, Szombathelynek is jóval színesebbnek kellene lennie,

a kulturális és művészeti életnek itt is jóval gazdagabbnak kellene lennie, mint most.

Mennyiben más most számodra Budapest utcáit járni, mint Szombathely köztereit? Mit lát a művészlelkű tervezőgrafikus?

Szombathelyen szinte magamnak kellett programokat szerveznem, olyanokat, amilyenek az én progresszív ízlésemnek is megfelelnek. Budapesten viszont válogathatok, ráadásul nem is vagyok egyedül! Én azonban mindig szombathelyi leszek, és minden gondolatomban benne van ez a város. Szeretném egyszer látni, hogy a művészet, a kultúra, az innováció és a kreativitás fellegvára lesz!



TOP

közösség

további frisss

lap tetejére