Egy kisebb bolygó közelít a Föld felé

frisss.hu • 2016. február 06., szombat •
Márciusban világvége lesz?
Egy kisebb bolygó közelít a Föld felé

Szinte pontosan két éve egy kis bolygó 2 millió kilométerre siklott el a Földünktől, amely a NASA szerint most márciusban újra visszatér, nagy eséllyel most közelebb is kerül majd a bolygónkhoz. A szakértők március 5-re két lehetséges érkezést jósolnak a 2013 TX68 nevezetű aszteroidának.

Az egyik álláspont szerint a kis bolygó nagyon közel, azaz 17.000 kilométer távolságra kerül hozzánk, tehát szinte súrolni fogja a Földet. Egy másik jövendölés szerint viszont egyáltalán nem lesz olyan közeli a találkozás, hiszen 14 millió kilométerre lesz tőlünk az aszteroida.

A kis bolygót még csak nemrégiben kezdték el figyelni, ezért sok a megválaszolatlan kérdés vele kapcsolatban, de a becsapódás esélyét már kizárták. Az előrejelzések szerint ugyanez az aszteroida 2017. szeptemberében, sőt 2046-ban és 2097-ben is visszatér majd hozzánk, de a jövőben sem kell számítani katasztrófára.

Három éve Cseljabinszk felett felrobbant egy meteor, amelynek körülbelül 20 méteres átmérője volt. A márciusban érkező kis bolygó átmérője a NASA elmondása szerint nagyjából 30 méter, így a megsemmisülése majdnem kétszer olyan erős robbanással járna, mint a korábbi oroszországi becsapódás.

közösség

további frisss

lap tetejére