Egész napos ingyenes szűrővizsgálat házigazdája volt a Trend Optika

Szponzorált tartalom • 2018. október 11., csütörtök •
Október második csütörökén a Látás Világnapján, a vakság megelőzhetőségére hívták fel a figyelmet Szombathelyen.
Egész napos ingyenes szűrővizsgálat házigazdája volt a Trend Optika

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a vakság 80%-a megelőzhető, illetve gyógyítható. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vakságmegelőző Intézet globális kezdeményezést indított – „Vision 2020” címmel – az elkerülhető vakság megelőzésre, amihez számos ország, köztük Magyarország is csatlakozott.

A felnőtt kori látásvesztés leggyakoribb oka a diabéteszes retinopátia (a cukorbetegség szövődményeként bekövetkező szem ideghártya betegség). Mindez azoknál jelentkezik, akiknél legalább 5 éve fennáll valamilyen fokú cukorbetegség - hangsúlyozta Prof. Dr. Németh János egyetemi tanár, a Nemzeti Programbizottság a Jó Látásért elnöke. Az évenkénti szemfenékvizsgálat és a rendszeres kontroll lenne a legfontosabb, azonban egy nemrégiben elvégzett tudományos felmérés szerint a magyar cukorbetegek csaknem egyharmada soha nem volt még szemészeti szűrésen. Nem véletlen tehát, hogy a több mint 1 millió magyar cukorbeteg közül több mint 32 ezer vak vagy súlyosan látássérült, és évente további ezer diabéteszes veszíti el látását, pedig megfelelő prevencióval e betegcsoportban 95%-ban megelőzhető lenne a látásromlás vagy vakság. A szűrés jóval gördülékenyebb lehetne, ha nem a betegeknek kellene eljutniuk a szakrendelésekre, hanem telemedicinális országos szűrőhálózatot létrehozva a cukorbetegek lakóhelyének közelében, például a háziorvosi rendelőkben szerveződne meg évente egyszer a szemfenékvizsgálat.

A Nemzeti Programbizottság az idei évben október 11-én a Látás Világnapja alkalmából 9-16 óra között ingyenes szűrővizsgálatot szervezett Szombathelyen, a Fő tér 15. szám alatt található Trend Optika Palace előtti területen. A kezdeményezés során – számos egyéb szűrővizsgálat mellett – réslámpás szemvizsgálaton és szemfenék vizsgálaton vehettek részt az érdeklődők.

Verner Róbert, az Első Magyar Optikus Zrt. vezérigazgatója a rendezvényen arról számolt be, hogy az általa képviselt céget olyan innovatív magyar látszerész vállalkozások hozták létre, mint a Szombathelyen is több üzlettel rendelkező Trend Optika. Az Első Magyar Optikus Zrt. szerepe az, hogy amit az egyes látszerész tagok külön-külön nem tudnak kivitelezni, azt országos hálózatot alkotva viszont igen. Ilyen a diabéteszes retinopátia kiszűrésére létrejött szűrőhálózat is, ahol az egyes egységek a legmodernebb technológia segítségével, a Semmelweis Egyetem legképzettebb orvosaihoz tudja eljuttatni a páciensekről készített felvételeket. Ezáltal biztosítva azt, hogy bármilyen elváltozást tapasztalnak a vizsgálatot végző szakemberek, a telemedicinát felhasználva, a prevenció legmagasabb fokát valósítsák meg. Külön örömként számolt be arról, hogy Nagyidai Zoltán, a Trend Optika tulajdonosa nem csak erkölcsi, hanem anyagi támogatásával is hozzájárult az Első Magyar Optikus Zrt. létrejöttéhez, mely kiváló lehetőséget biztosít a kis magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező optikák számára is, hogy felvegyék a versenyt, vagy netán túl is szárnyalják a multinacionális hálózatok szolgáltatási színvonalát.

Nagyidai Zoltán hangsúlyozta, nem csak ennek az egynapos szűrőprogramnak a házigazdái, hanem a Trend Optikánál már évtizedek óta, országszerte a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára kívánják felhívni a figyelmet, nem csak a Látás Világnapján, hanem minden nap.

Szombathelyen immáron három helyszínen is jelen van a Trend Optika, ahol korszerű szemészeti szakrendeléseken végeznek szíűrővizsgálatokat.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére