Dollárbaloldal: az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig érnek a szálak

• 2022. november 26., szombat •
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította.
Dollárbaloldal: az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig érnek a szálak

A nemzetbiztonsági szolgálatok feltérképezték az Action for Democracy kötődéseit, és feltárták, hogy a szervezet kapcsolatba hozható

A NATIONAL ENDOWMENT FOR DEMOCRACYVAL (NED), AMELYET NYÍLT FORRÁSOK GYAKRAN ÚGY EMLÍTENEK, MINT „A CIA HIVATALOSSÁ TETT MEGJELENÉSE KÜLFÖLDÖN”.

A titkosítás alól feloldott anyag szerint Allen Weinstein, aki segédkezett a NED létrehozásában, 1991-ben kijelentette:

amit ma csinálunk, annak a nagy részét 25 évvel ezelőtt a CIA rejtetten csinálta.

A NED-et egyébként még 1983-ban alapították az Egyesült Államokban, fő célja a demokratikus folyamatok támogatása volt a világ országaiban.

A BESZÁMOLÓ SZERINT A SZERVEZET RÉSZESE VOLT A 2006-OS FEHÉROROSZ ELLENZÉKI ELNÖKJELÖLT KAMPÁNYÁNAK, A 2011-ES „ARAB TAVASZ” SORÁN ELLENZÉKI PÁRTOKAT TÁMOGATOTT, NAGYOBB ÖSSZEGGEL TÁMOGATTA AZ UJGUR CSOPORTOKAT KÍNÁBAN, VALAMINT 2019-BEN HONGKONGI CIVIL ALAPÍTVÁNYOKAT IS FINANSZÍROZOTT.

A szervezetről érdemes tudni, hogy éves előirányzatot kap az Egyesült Államok költségvetéséből. Az USA Külügyminisztériumának az USA Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) fejezetében szerepel, és civil szervezetként kongresszusi felügyelet alatt áll. 2019-ben a NED 135 millió dollárból gazdálkodott, amely összeg teljes egészében az Egyesült Államok kormányzati szerveitől származott.

A NED az 1990-es évek végén fejezte be aktív magyarországi tevékenységét, amikor biztossá vált Magyarország NATO-csatlakozása.

2014-ben a NED vezetősége úgy értékelte, hogy a magyar belpolitikai helyzet annyira aggasztóvá vált, hogy intenzív gondolkodási folyamat kezdődött a magyarországi tevékenységük újrakezdéséről. Amennyiben a szervezet az ismételt magyarországi megjelenés mellett dönt, úgy nem kíván magyarországi irodát nyitni, hanem magyar partnereket keres, akiken keresztül érvényesítheti céljait

– olvasható a nyilvánosságra hozott beszámolóban.

Ha ezen az optikán keresztül vizsgáljuk, még érdekesebb a NED-hez kötődő Action for Democracy tevékenysége. A Karácsony Gergely főpolgármester tanácsadója, Korányi Dávid által irányított szervezet mintegy 3 milliárd forinttal segítette a baloldal választási kampányát.

A jelentés szerint ugyanis a Márki-Zay Péter által életre hívott Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) 1,8 milliárd, a DK-közeli Ezalényeg.hu kiadója, az Oraculum 2020 Kft. több mint 1 milliárd, a DatAdat-cégcsoport közel 150 millió, a Gemius Hungary Kft. pedig mintegy 3 millió forintot kapott az Action for Democracytól.

Figyelemre méltó körülmény, hogy a fent említett összegekből az MMM 1,4 milliárdot, az Oraculum 2020 Kft. pedig 324 millió forintot továbbított a Bajnai Gordon volt kormányfő és a Ficsor Ádám egykori titokminiszter érdekeltségébe tartozó DatAdat-csoporthoz, vagyis a baloldali kampányt bonyolító vállalkozások szép summát zsebelhettek be. Mint köztudott,

BAJNAI ÉS FICSOR IS MEGLEHETŐSEN JÓ AMERIKAI KAPCSOLATOKKAL RENDELKEZNEK.

Az általuk irányított cégekben szép számmal bukkantak fel amerikai szakértők.

A szoros tengerentúli kötődést támasztja alá az a Wikileaks által közzétett diplomáciai távirat is. A dokumentumból, amelyet a követség küldött Washingtonba – és amelyet a CIA-hoz, az amerikai védelmi minisztériumhoz és a külügyhöz is eljuttattak –, kiderül, hogy a Bajnai-kormány leendő tagjai közül az amerikaiak különös figyelmet szenteltek Ficsor Ádámnak.

AZ AKKOR TITKOSSZOLGÁLATI MINISZTERNEK JELÖLT FICSORRÓL AZT ÍRTÁK, HOGY JÓ KAPCSOLATOT ÁPOL A NAGYKÖVETSÉGGEL,

és érdemesnek találták arra, hogy részt vegyen az amerikai külügyminisztérium külföldieknek szóló vezetői programjában (IVLP – International Visitors Leadership Program) is.

Ficsor érdekes módon mindössze öt hónapig volt titkosszolgálati miniszter, majd azzal az indoklással mondott le posztjáról, hogy összeférhetetlennek tartja a miniszterséget azzal, hogy indulni kíván az MSZP jelöltjeként a 2010-es választásokon.

Az Index korábbi írása szerint a váratlan lemondás valódi oka azonban az volt, hogy Ficsor – az után a pár hónap után, melynek során belelátott a magyar szolgálatok működésébe és hozzáfért szenzitív anyagokhoz – elfogadta az amerikaiak meghívását, és kiutazott, hogy részt vegyen az IVLP-programban.

A 2010-es választások után nem sokkal egyébként maga Bajnai Gordon is Amerikába ment, hogy ott vállaljon el egy vendégelőadói pozíciót a washingtoni Johns Hopkins Egyetemen.

BAJNAI GORDONRÓL A SAJÁT KÖRNYEZETÉBEN IS MEG VANNAK GYŐZŐDVE, HOGY KÜLFÖLDRŐL IRÁNYÍTJÁK.

Bizalmasa, „régi harcostársa” Gansperger Gyula a következő mondatokkal írta körül a volt kormányfőt:

 Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött – én azt gondolom – külföldi erők és finanszírozók állnak. (...) Ugye, kik ezek az erők? Ugye, egyik része ez a Soros-birodalom, fogalmazzunk így. A másik része, azok a nagytőkés csoportok, Németország, Egyesült Államok főleg, akik itt szeretnék, hogyha befolyással rendelkeznének. Én azt gondolom, hogy ezeknek az embere a Gordon.

Ahhoz, hogy a legutóbbi országgyűlési választásokat Amerikából befolyásolták, nem fér kétség. Ebben pedig minden jel szerint kulcsszerepe volt a Bajnai Gordon és a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoportnak.

Emlékezetes, az Amerikából guruló dollárokról Márki-Zay Péter augusztus végén tett említést. Ezt követően számos ellentmondó nyilatkozat hangzott el az ügyben. A történtek miatt több feljelentés született, amelynek eredményeként a rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is nyomozást rendelt el. Az eljárások jelenleg is zajlanak. Mivel a külföldről érkező pénzek miatt sérülhetett Magyarország szuverenitása, a nemzetbiztonsági szolgálatok is vizsgálódni kezdtek. A szerdán nyilvánosságra hozott – titkos minősítés alól feloldott – megállapítások már ennek a folyamatnak a részeredményei.

Forrás: origo.hu

közösség

további frisss

lap tetejére