Czeglédy újra pert vesztett a bíróságon

• 2021. augusztus 03., kedd •
„Czeglédy Csaba újra pert vesztett velem szemben a bíróságon“ – adta hírül közösségi oldalán Budai Gyula.
Czeglédy újra pert vesztett a bíróságon

A Fidesz országgyűlési képviselője a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletére hivatkozva egyértelműsítette, hogy továbbra sem követett el rágalmazást, amikor azt állította, hogy

„Czeglédy Csaba finanszírozta az MSZP budapesti kampányát a 2014-es választások során, és erre pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek!“

„Az sem valósítja meg a rágalmazást, amikor azt mondtam, hogy a Kunhalmi Ágnesnek átadott kampánypénz, a Czeglédy Csaba által elkövetett bűncselekményből származik.“

„A bíróság ugyanezt állapította meg a Kunhalmi Ágnes, MSZP társelnök által, szintén ezen tárgyban indított bírósági eljárás során!“ – tette hozzá a kormánypárti politikus, aki azzal zárta posztját: „Kedves Csaba és Ágnes! Nem ártana beszélni egymással néha, mert ez óriási blamázs számotokra!”


Forrás: magyarnemzet.hu
Kép: Fotó: Echo TV

közösség

további frisss

lap tetejére