Czeglédy bevallotta: Az ellenzéki térfélen mindenki utál mindenkit

Vajda • 2021. október 03., vasárnap •
„A korábbi barátaim is bűnözőznek a hátam mögött” - mondta Czeglédy Csaba a Nyugat.hu podcastjában, ahol arról is beszélt, hogy a baloldali városvezetéshez köthető politikusok úgy vélekedtek, „a buzi és a bűnöző” indul az előválasztáson.
Czeglédy bevallotta: Az ellenzéki térfélen mindenki utál mindenkit

Hosszú interjút adott Czeglédy Csaba, a szombathelyi előválasztás győztese a Nyugat.hu podcastjának. Gyurcsány Ferenc pártjának képviselőjelöltje úgy döntött, a győzelmet követően borítja a bilit, és a saját korábbi elvtársairól is kíméletlenül elmondta a véleményét. Czeglédy állítása szerint a szombathelyi és országos politikai vezetők jó része inkább László Győzőt szerette volna képviselőjelöltnek. Ennek érdekében

az is felmerült, hogy Czeglédy és Ungár el se induljon az előválasztáson. Ők azonban nem engedelmeskedtek a parancsnak.

- Ekkor meg nyilván a kisebbik rosszként gondoltak Ungár Péterre, de az ő indulása sem okozott óriási örömöt sok politikai vezetőben” - árulta el Czeglédy.

közösség

további frisss

lap tetejére