Buszbaleset: a hirtelen rosszullét és a durrdefekt szinte kivédhetetlen

MTI • 2021. augusztus 16., hétfő •
Akár hirtelen rosszullét, akár durrdefekt volt a vasárnap hajnali, M7-esen történt, halálos buszbaleset oka, valószínűleg nem lehetett volna kivédeni - mondta Köves Szilárd vezetéstechnikai oktató az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Buszbaleset: a hirtelen rosszullét és a durrdefekt szinte kivédhetetlen

A szakértőt arról kérdezték, mennyire valószínűek a sajtóban felvetett okok: a sofőr elalvása, rosszulléte, illetve a busz műszaki hibája.
Köves Szilárd szerint kicsi a valószínűsége, hogy a buszsofőr elaludt, hiszen sajtóhírek szerint nem sokkal a baleset előtt váltotta le kollégáját a vezetőülésben. Az erre vonatkozó rendeletnek megfelelően két sofőr dolgozott a horvátországi Krk-szigetről Budapestre tartó buszon, akiknek szabály szerint négy és fél óra vezetés után legalább 45 percet kell pihenniük, tehát egyhuzamban kilenc órát közlekedhettek. Emellett ilyen hosszú, hat-hétórás úton meg szoktak állni, tehát

"teljesen elfogadható" vélekedés, hogy a sofőrök kipihentek voltak - mondta.

A sofőr esetleges rosszullétével kapcsolatban úgy fogalmazott: egy rutinos buszsofőrről feltételezhető, hogy ha rosszul érzi magát, lassít, félreáll és szól a kollégájának, hogy nem alkalmas a vezetésre.

Ha azonban hirtelen lesz rosszul, "azt nem tudja kivédeni senki"

- fogalmazott. Hozzátette: a hivatásos buszsofőröknek legfeljebb öt évente, kortól függően akár 2-3 évente kell orvosi vizsgálatra menniük.

A szakértő úgy folytatta: egy jól karbantartott busznál kevésbé valószínű, hogy műszaki hiba lépjen fel, de egyáltalán nem lehetetlen; a balesetek 2-3 százalékát okozza ilyen hiba. A durrdefekt nem jellemző a mai gumikra, ugyanakkor ha ez történtik, akkor "azonnali és nagyon nagy veszélyhelyzetet tud okozni".  Ennek következtében a busz elhúz valamelyik irányba, és ha ezt a vezető észleli, és megpróbálja lereagálni, akkor jellemzően túl sokat vagy túl keveset mozdít a kormányon. Feltételezem, hogy megvolt a veszélyhelyzet kezeléséhez szükséges nagyfokú rutin, ugyanakkor egy

olyan mozgássorozatról beszélünk, amire nem nagyon lehet felkészülni - mondta Köves Szilárd.

A nemzetközi forgalomban részt vevő autóbuszok jellemzően minden vezetéstámogató rendszerrel fel vannak szerelve, ám azt gondolom, mindegy, hány ilyen volt a járműben, egy ilyen helyzetet nagyon nehéz kivédeni, majdhogynem lehetetlen - fűzte hozzá.

A buszok 80, egyes járművek 100 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek autópályán, ami egy "komfortos utazósebesség" - jegyezte meg.
A szakértő arra is kitért: baleset esetén egy buszban a leginkább a sofőr van veszélyben és azok, akik a közelében ülnek. Ha azonban a busz felborul, akkor attól függően, hogy melyik oldalára fordul, bármelyik utas veszélybe kerülhet. A súlyos sérülések elkerülése érdekében "igenis használni kell" az üléshez tartozó biztonsági övet a buszokon is - figyelmeztetett.

Vasárnap hajnalban felborult egy magyar autóbusz az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a főváros felé vezető oldalon. A balesetben nyolcan meghaltak, nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben megsérültek.

Forrás, kép: MTI

közösség

további frisss

lap tetejére