Bűnmegelőzési program Kőszegen

• 2020. augusztus 05., szerda •
Nyáron is folytatódik a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott „Police Coffee” elnevezésű program Vas megyében.

Bűnmegelőzési program Kőszegen

A prevenciós program keretein belül az érdeklődők hasznos bűnmegelőzési tanácsokkal gazdagodhattak, ezúttal Kőszegen. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai a program iránt érdeklődőkkel egy kávé mellett beszélgettek, tájékoztatást adtak a bűnmegelőzés témakörében és számukra ingyenes prevenciós kiadványokat nyújtottak át.

A program célja, hogy a hiteles forrásból származó információkkal szakértők segítsék a lakosságot a veszélyhelyzetek elkerülése, valamint a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések meghozatalában.

A hasznos tanácsok mellett a szakemberek a felállított Mobil Bűnmegelőzési Centrumnál regisztrációt végeztek a „Bike Safe” bűnmegelőzési program keretében. A regisztráció során a kerékpárra vonatkozó adatokat rögzítették, ezzel elősegítve a Rendőrség munkáját egy esetleges későbbi bűncselekmény esetén.  

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai a továbbiakban is várnak minden érdeklődőt, az alábbiak szerint:

Helyszín: Szentkútfürdői parkoló (Vasvár, Járdányi u. 10.).
Időpont: 2020. augusztus 6., péntek,
10.00 óra és 15.00 óra között „BikeSafe” regisztráció,
10.00 óra és 15.00 óra között „Police Coffee” a parkoló területén felállított Mobil Bűnmegelőzési Centrumban.


fotó: police.hu
 

közösség

további frisss

lap tetejére