Botrány az Eurovízión, önkényesen sorolták több ország szavazatait az ukránokhoz

• 2022. május 17., kedd •
Az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) „szabálytalan szavazási modellek” és bizonyos manipulálási kísérletek gyanúja miatt hat ország zsűripontszámait érvénytelenítette az idei Eurovíziós Dalfesztiválon – számol be a Népszava.
Botrány az Eurovízión, önkényesen sorolták több ország szavazatait az ukránokhoz

A lap szerint a szombat esti döntőn pont a pontszámok ismertetése előtt adta ki az EBU a közleményt, amely szerint a gyanúsnak nyilvánított zsűriszavazatokat a második elődöntőben és a nagydöntőben hat ország esetében nem csak törölték, de meg is változtatták, bizonyos „hasonló szavazási szokásokkal rendelkező országok” összesített eredményének függvényében.

Az ukrán Kalush Orchestra nyerte az idei versenyt – elsősorban a közönségszavazatok révén. A portál szerint nem meglepő, hogy politikai szempontok határozták meg a dalfesztivált, az viszont „újdonságnak” számít, hogy az EBU önkényesen megváltoztatta a pontszámokat.

A román köztelevízió szerint a román zsűri eredetileg Moldovának adta a maga 12 pontját, és vice versa, az EBU „trükközése” révén azonban hogyan-hogyan nem, ez a 12-12 pont kámforrá vált, végül mindkettőt Ukrajna kapta meg. A TVR szerint menet közben változtak meg a szabályok, emellett bejelentkezni sem engedték a bukaresti televízió bemondóját, aki a romániai zsűri által adott pontszámokat ismertette volna élő adásban.

A zsűripontszámok alapján a Kalush Orchestra így is csak a negyedik helyet szerezte meg, az élen végezni a közönségszavazatokkal tudott, végül 631 ponttal 466 ellenében utasítva maga mögé a második helyezettet, az angol TikTok-inflencer Sam Rydert – írják.

Forrás: atv.hu

közösség

további frisss

lap tetejére