Bizonyíték van rá, hogy a Facebook megvásárolta Joe Biden győzelmét a 2020-as választásokon

• 2021. október 14., csütörtök •
Egy friss tanulmány szerint a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg az általa létrehozott nonprofit vállalatokon keresztül több százmillió dollárt juttatott el kulcsfontosságú államokban lévő megyei és városi választási irodák számára annak érdekében, hogy Joe Biden-t és a demokratákat segítse győzelemhez. Az elemzés számos bizonyítékot mutat be arról, hogy milyen módszerekkel és milyen jogi kiskapukat kihasználva tudta a Facebook a demokraták javára billenteni a 2020-as elnöki választásokat az Egyesült Államokba. Mindez intő jel, hiszen a közösségi-oldal jól láthatóan mindent megtesz annak érdekében, hogy nem csak Amerikában, hanem szerte a világon olyan pártokat és politikusokat juttassanak hatalomra, akik számukra a legkedvezőbbek. Elmondható az is, hogy a Facebook egyértelműen a baloldali indulókat támogatja, miközben a konzervatív jobboldali hangokat nem csak az interneten, hanem a választások során is próbálják elnyomni.
Bizonyíték van rá, hogy a Facebook megvásárolta Joe Biden győzelmét a 2020-as választásokon

Választási irodákat fizetett le Zuckerberg, gyakorlatilag elcsalta a választásokat

A Facebooknak hosszú múltja van a jobboldali vélemények cenzúrázásában, és számtalanszor felmerült már annak a gyanúja is, hogy közvetett vagy közvetlen módon megpróbálnak beleszólni szuverén országok választásaiba, hogy a számukra legalkalmasabb jelöltet segítsék hatalomhoz. Most viszont minderre kézzel fogható bizonyíték is van.

A The Federalist nemrég tett közzé egy tanulmányt, amelyben többek között kiderítették, hogy Mark Zuckerberg cége több százmillió dollárt adott olyan álnonprofit szervezeteknek, amelyeken keresztül a 2020-as amerikai választások során hatalomra juttatták a demokratákat és Joe Bident. A Facebook a támogatásokkal olyan kulcsfontosságú államokat célzott meg, ahol szoros volt a verseny a demokraták és a republikánusok között, vagyis hatalmas szerepet játszottak abban, hogy az ő jelöltjük irányába mozduljon el a mérleg nyelve.

A kutatás eredménye alapján a Facebook manipulációja járult hozzá ahhoz, hogy Biden rendkívül szoros versenyben, 12 ezer szavazattal nyerjen Georgia államban, valamint 10 ezer szavazattal Arizonában. A közösségi óriás által alkalmazott módszer nem tartozik bele a hagyományos lobbizásba, a szakértők szerint

ZUCKERBERG JOGI KISKAPUK SEGÍTSÉGÉVEL "VÁSÁROLTA MEG" A 2020-AS AMERIKAI VÁLASZTÁSOKAT.

A tanulmányt jegyző William Doyle és csapata úgy gondolja, hogy a 2020-as választás minden korábbitól eltérő volt, hiszen a Facebook privát támogatások útján olyan szervezeteket célzott meg, amelyeknek közvetlen szerepe volt a választások lebonyolításában. Mark Zuckerberg összesen 419 millió dollárt adott két, általa létrehozott nonprofit vállalatnak, a The Center for Technology and Civic Lifenak (CTCL) és a The Center for Election Innovation and Research-nek (CEIR), amelyek ezeket a forrásokat utána továbbítottak a választási irodának.

Emellett a Facebook fontos adatokat és információkat is megosztott a demokratákkal, ennek köszönhetően pedig olyan térségekre tudták fókuszálni a kampányt, amelyekben szoros volt a verseny. A tanulmány szerint a közösségi oldal a nonprofit cégeken keresztül úgynevezett "szavazati útmutatókat" is fizetett. Ezeknek az embereknek az volt a munkájuk, hogy a szavazóhelyiségnél válaszolják meg az emberek kérdéseit és figyeljenek arra, hogy a demokrata szavazók nehogy véletlenül érvénytelen szavazatot adjanak le.


A Facebook által fizetett aktivisták segítettek a demokrata szavazók mozgósításában FORRÁS: ELTER KÁROLY

A CTCL és a CEIR segítségével a Facebook kulcsfontosságú körzetekben segített a mozgósításban is. Ezt a tevékenységet azzal magyarázták, hogy az önkénteseik pusztán a koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt segítenek a szavazóknak. A valódi cél viszont az volt, hogy minél több demokrata szavazót vigyenek az urnák elé.

A CTCL EMELLETT KOMOLY KÖZÖSSÉGI-MÉDIA KAMPÁNYT IS FOLYTATOTT A LEVELES SZAVAZÁS MELLETT IS, AMELYHEZ INFLUENCEREKET IS FIZETTEK.

A The Federalist szerint a Facebook által a nonprofit szervezeteken keresztül a választási irodák számára nyújtott pénzügyi támogatás abban is előnyt biztosított, hogy azok meghosszabbították a leveles szavazatok leadásának határidejét. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy ennek fő oka az volt, hogy így az aktivistáknak elég ideje volt arra, hogy a hibásan kitöltött (pl. elfelejtett aláírás) szavazólapokat ki tudják javíttatni a tulajdonossal.

EMELLETT A KUTATÁS FELFEDEZTE AZT IS, HOGY A CTCL ILLEGÁLISAN KIHELYEZETT, ELLENŐRZÉS NÉLKÜLI URNÁKAT IS HASZNÁLT A LEVELES SZAVAZATOK BEGYŰJTÉSÉRE.

A CTLC 25 alkalommal fizetett ki 1 millió dolláros vagy annál nagyobb összeget városi és megyei szavazóirodáknak többek között Arizona, Georgia, Michigan, Észak-Karolina, Pennsylvania, Texas és Virgina államokban. A 25 szponzorált állam közül végül 23-ban nyert Joe Biden. Texas állásban is az volt tapasztalható, hogy azokat a körzeteket nyerték meg a demokraták, ahová a legtöbb pénzt juttatta a Facebook a Zuckerberg által létrehozott nonprofit vállalatokon keresztül.


Mark Zuckerberg megvásárolhatta a 2020-as amerikai választásokat FORRÁS: AFP/ANDREW CABALLERO-REYNOLDS

A tanulmány megállapította, hogy a Facebook elképesztő pénzösszegek mozgatásával 2020-ban egy árnyék választati-rendszert hozott létre, amely szisztematikusan a demokrata pártot próbálta meg előnybe juttatni a republikánusokkal szemben. Nem ez az első eset, hogy vizsgálat indul Zuckerberg ellen a 2020-as választások befolyásolása miatt.

WISCONSIN ÁLLAMBAN VIZSGÁLATOT RENDELTEK EL ZUCKERBERG ÉS FELESÉGE ELLEN, AKIK ÖT VÁROSBAN IS BELESZÓLHATTAK A VÁLASZTÁSOK VÉGKIMENETELÉBEN.

Georgia államban pedig a Foundation for Government Accountability elemzése bukkant arra, hogy a Facebook alapítója 29 millió dollárt juttatott el olyan megyéknek, ahol aztán később Biden lett a győztes. Zuckerberg szóvivője, Ben LaBolt elismerte, hogy a Facebook alapítója 350 millió dollárt adott a CTCL-nek és további 69,5 millió dollárt a CEIR-nek, szerinte viszont ez nem kifejezetten a demokraták támogatására ment.

A világ legnagyobb cenzora a Facebook, folyamatosan elnyomják a jobboldali véleményeket

Korábban az Origo is beszámolt róla, hogy egy a Facebook-moderátorok közé beépült férfi titkos videófelvételekkel bizonyította, hogy a moderátorok minden eléjük kerülő konzervatív bejegyzést cenzúráznak, míg a baloldali tartalmakat, akkor sem, ha azok közösségi alapelveket sértenek. Így történhetett meg az, hogy a közösségi-oldal akkor is törölte a Donald Trumpot támogató bejegyzéseket, ha azok egyébként semmilyen közösségi irányelvet sem sértettek.

Az egyik moderátort arról kérdezték a rejtett kamerás felvételen, hogy törli-e az összes konzervatív tartalmat, ami elé kerül, mire azt felelte: Igen! Lesz*rom, én törlöm őket. Ugyanez a moderátor a felhasználói feltételeket sértő Trump-ellenes bejegyzésekkel kapcsolatban elmondta, hogy „azokat bár törölnie kellene, de ő fent hagyja őket."

A titkos felvételek között akad egy olyan is, amely szerint a moderátorok túlnyomó többsége az összes Make America Great Again (MAGA) sapkás képet törli. Ha valaki MAGA sapkát visel, azt terrorizmusért törlöm. Azt hiszem a többiek is ezt csinálják – hallhatjuk Lara Kontakos Facebook-moderátort a felvételen.

Nem csak külföldön, hanem Magyarországon is sokszor előfordul, hogy a Facebook a jobboldali, konzervatív gondolatokat cenzúrázza, gyakran mindenféle magyarázat nélkül. A napokban például Bohár Dániel közösségi oldalát tiltották le, ezért újat kellett létrehoznia. Korábban már volt arra is példa, hogy az Alapjogokért Központ egyik videóját tiltották le.


Facebook cenzúra FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Előfordult az is, hogy az Origo hirdetéseit is gyakorlatilag ellehetetlenítette a Facebook. 2019-ben az európai parlamenti választások előtt lapunk a hirdetések területén tapasztalt a korábbinál sokkal jelentősebb és gátlástalanabb cenzúrát. Akkor azt történt, hogy saját cikkeinket nem tudtuk hirdetni, vagyis tudtuk, kivéve a politikai tartalmúakat, amelyek éppen az emberek tájékozódását segítették volna.

A VÁLASZTÁS HETÉBEN A FACEBOOK ÉREZHETŐEN MINDENT ELKÖVETETT, HOGY MEGAKADÁLYOZZA, HOGY AZ ORIGO HIRDETHESSEN.

Sem a jogi, sem a gazdasági racionalitás nem érdekelte a Facebookot, csak az, hogy szinte kizárólag a baloldali propaganda jusson el a választókhoz. Hiszen információnk szerint a többi, nem baloldali médium is csak rendkívüli nehézségek árán tudott hirdetni.

Forrás: origo.hu
Kép forrása: MTI/EPA/AP/ANDREW HARNIK

közösség

további frisss

lap tetejére