Bizalmi ügy: más tejével táplálni a gyermeket

Haitzmann Ágnes • 2021. augusztus 01., vasárnap •
"A sikertelenséget volt a legnehezebb elfogadni, tápszert sem akartam adni a fiamnak. Csak amiatt gondolkodtam a dolgon, mert tudtam, hogy a döntésemmel elismerem a sikertelenségemet. Amikor ezen túljutottam, megnyugodtam." Ez egy a sok dilemma közül, amelyekkel akkor szembesül egy anya, ha nincs elegendő teje, és azt tervezi, hogy máséból is visz a gyermekének. De mit tett a járvány ezzel a bizalmi kérdéssel? Ma van az anyatejes táplálás világnapja. Korábbi interjúnk.
Bizalmi ügy: más tejével táplálni a gyermeket

2020 nyarán beszélgettünk a szombathelyi Anyatejgyűjtő Állomás vezetőjével, Rózsa-Batta Dórával, és bár azóta már más irányítja itt a munkát, a legfontosabb dolgok nem változtak.

 

A munkám során megismertem mindkét oldalt, a sok anyatejjel rendelkező édesanyákat, és azokat is, akiknek kevés vagy egyáltalán nincs anyatejük. Lelki támaszért, segítségért szoktak hozzám fordulni, hiszen mindkét oldalnak megvan a nehézsége, és most én magam is ugyanezekkel a gondokkal szembesültem. Szoptattam ugyan a kisfiamat, de nem volt elegendő tejem, és dilemmák elé kerültem. Lelkileg is, testileg is nehéz időszakot éltem át, és csak az adott erőt, amikor eldöntöttem, hogy én is hazaviszem más anyuka tejét az Anyatejgyűjtő Állomásról. A sikertelenséget volt a legnehezebb elfogadni, tápszert sem akartam adni a fiamnak. Csak amiatt gondolkodtam a dolgon, mert tudtam, hogy a döntésemmel elismerem a sikertelenségemet. Amikor ezen túljutottam, megnyugodtam. Amióta visszajöttem dolgozni, másképp beszélek az édesanyákkal is, jó érzés, hogy ezeket a tapasztalatokat át tudom adni nekik.

Mit mérlegel egy ilyen döntés előtt még egy édesanya?

Sokan amiatt aggódnak, hogy vajon kitől származik az a tej? Mi van, ha dohányzik az illető, ha beteg, ha nem steril körülmények között feji, vajon milyen ember adta? Bennem ezek fel sem merültek, ismertem mindenkit, aki leadja a felesleges tejét, és a vizsgálatok is körültekintőek, mielőtt valaki tejleadó lehet. Nincs benne kockázat, mert pasztőrizálással adjuk tovább a tejet, nem nyersen. A minőségét folyamatosan ellenőrizzük. Van, hogy nemcsak az édesanya, hanem az édesapa, a család is bizonytalan, olyankor még nehezebb. Most már elmondom nekik a saját történetemet is.

Mennyire szigorúak a vizsgálatok?

Mindig alapos volt a tejleadást megelőző vizsgálat, de most még szigorúbbak a feltételek. 2019 augusztusa óta a Markusovszky Kórház koraszülött osztályával is szerződésben állunk: rajtunk keresztül donortejet biztosít az intézmény a náluk lévő koraszülött babáknak, miközben ők is népszerűsítik az osztályon lévő anyukák körében a leadást, ha valakinek sok teje lenne. Emiatt tovább szigorodott a rendszer, a tejet rendszeresen laborban vizsgálják, nagyobb figyelem övezi a folyamatot.

A koronavírus-járvány mekkora fennakadást okozott a működésetekben?

Március közepén az első pillanatban bezártunk, nem kockáztathattunk. Központi iránymutatást ugyan nem kaptunk, és az országban néhány helyen tovább működtek az anyatejgyűjtő állomások, mi óvatosabbak voltunk. Nem volt könnyű, két napom volt rá, hogy minden érintettet értesítsek.

Aki valaha szoptatott kisbabát, tudja, hogy nem lehet egyik napról a másikra váltani…

Volt olyan anyuka, aki fenntartotta a tejtermelődést, mert tovább fejt. Volt, akinek elapadt a teje, és olyanról is hallottam, hogy egymás között próbálták megoldani a tejátadást. Én ebben nem tudtam segíteni és részt venni, hiszen hiába volt kivizsgálva a tejleadó anyuka, a pasztőrizálás elmaradt, de volt rá példa, hogy a tej így is gazdát cserélt. Aztán olyan is volt, hogy valaki picit korábban kezdte meg emiatt a hozzátáplálást, és elhagyta az anyatejet. Aztán három hónap után újranyitottunk, megkerestem a régi anyukákat, és akadt, akinek még mindig volt teje. Jöttek egyébként újak is. Tesztet nem kértünk, mert nem garantál semmit, és túl rövid ideig érvényes az eredménye, úgyhogy csak nyilatkozatot írattunk alá a járvánnyal kapcsolatban. Ez amúgy senkit nem tartott vissza attól, hogy vigyen tejet a babájának. Egyetlen anyuka mondta még a márciusi bezárás előtti napokban, hogy inkább befejezi, mert fél.

Hét éve vezeted az Anyatejgyűjtő Állomást. Mennyire változott meg ez idő alatt az anyatejleadás megítélése?

Hullámzó, időnként többen, máskor kevesebben vállalják. Jelenleg 7-en adnak le női tejet, és 11-en visznek. Pályafutásom alatt azért voltak ennél magasabb számaink is. És az sem egyforma, hogy mennyi tejet hoznak. Egyik anyuka a maximális, napi 800 milliliternyi mennyiséget tudja leadni, míg más egész keveset, de az is számít. Most 2700 forintot kapnak literenként az anyukák.

Van, akit ez motivál?

Vegyes, de igen. Van, akit kifejezetten ösztönöz ez a pénz, míg más csak segíteni szeretne.

Meséld el, kérlek, a tej útját, amíg a rászoruló babához kerül!

Az anyukáknak mi adjuk a steril üveget, amit egy anyatejes körjárat visz ki házhoz. A sofőr minden reggel útnak indul, de ugyanahhoz az anyukához csak kétnaponta megy. Táskát cserélnek, és így bekerül hozzánk az előző két napban összegyűjtött, lehűtött tej. Kimérem egy mérőhengerbe a pontos mennyiséget, cumisüvegekbe töltöm, és beteszem a pasztőrizáló gépbe, ahol 30 percig 66 Celsius-fokon tartom. Folyó hideg víz alatt lehűtöm, egy órán át a fagyasztóban tárolom, majd átkerül a hűtőbe, és jönnek is érte. Mindennap ellenőrizni kell a tej minőségét: fajsúlyméréssel kiszűrhető, ha vízzel van hígítva, illetve a tehéntejes hígítás is kimutatható az Ivády-Koltay reagenssel. Még egyikre sem volt példa.


Közben megérkezik egy édesanya, Niki, aki karján a hét hónapos Leóval, oldalán a nagyobb testvérrel épp női tejet készül vinni. Elmeséli, hogy a fia a születése óta nagyétkű, nem volt neki elég a saját teje. Megkérdezte a védőnőtől, hogy mit javasol, tőle tud erről a lehetőségről. A tejet receptre írták fel, nyolc hónapos korig kaphatják. A járvány elmúltával érkeztek, addig szoptatta Leót, és tápszert is adott neki, de szerette volna, ha ez utóbbiból minél kevesebbre lenne szükség, és inkább anyatejjel táplálhatná a fiát, még ha nem is kizárólag a sajátjával.
És mi hagyjuk, hogy az állomás vezetője tegye a dolgát…

 

Tudnivalók

Anyatejes ellátást társadalombiztosítási támogatással az a baba kaphat, akinek az édesanyja a saját tejével nem tudja táplálni, és koraszülött vagy kis súlyú (2500 g alatti) újszülött, esetleg érett újszülött, de súlyos táplálkozási allergiában, felszívódási zavarban, hasműtéttel járó fejlődési rendellenességben szenved. Súlyától függetlenül kaphat az a gyermek is, akinek az anyja fizikailag alkalmatlan vagy pszichés állapota miatt lehetetlen a szoptatás, veszélyes fertőző betegségben vagy mérgezésben szenved, olyan gyógyszert szed, amely mellett ellenjavallt a szoptatás, esetleg elhagyta vagy meghalt. Az anyatejre 8 hónapos korig jogosultak a picik: szakorvos vagy háziorvos írja fel.

Az anyatejet adományozó személynek igazolnia kell a közegészségügyi feltételeknek való megfelelését, és a női tejet is be kell vizsgáltatni. Kötelező vizsgálatok: a Lues szerológia, bőrvizsgálat (panasz vagy tünet esetén), TBC, HIV és székletvizsgálat. Anyatejet csak az a személy adhat, aki nem használ olyan gyógyszert, amelynek a hatóanyaga bekerül a tejbe, és aki káros szenvedélytől mentes.
Az állomáson figyelemmel kísérik, hogy ki mikor szült: tehát az azonos időben született baba a lehetőségek szerint egy anyától kapja a tejet.
 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére