Bevezetésként két élvonalbeli ellenfél

• 2021. június 21., hétfő •
Gőzerővel készül a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapata az augusztus 1-i bajnoki rajtra. A tervek szerint a vasi zöld-fehérek addig hét edzőmérkőzésen lépnek majd pályára.
Bevezetésként két élvonalbeli ellenfél

Bő kerettel végzi a gyakorlásokat az új vezetőedző, Németh Szabolcs irányításával a Hali. Sok egykori, illetve jelenlegi Illés Akadémia-növendék vesz részt a foglalkozásokon, melyekről egyedül a volt válogatott belső védő, Devecseri Szilárd hiányzik, aki súlyos sérüléséből lábadozik. A többiek óriási elszántsággal tréningeznek a rekkenő hőség ellenére is. 

A TERVEK SZERINT A SZOMBATHELYIEK HÉT EDZŐMECCSEN LÉPNEK MAJD PÁLYÁRA.

A sort június 30-án, szerdán a ZTE-Haladás derbi nyitja, azaz rögtön egy NB I-es gárdával meccselnek a vasi zöld-fehérek. A második felkészülési mérkőzésen szintén egy élvonalbeli gárdával mérik össze a tudásukat Németh Szabolcs tanítványai, mégpedig a most feljutott Gyirmóttal. A találkozó július 7-én, szerdán lesz idegenben. 

A KÉT NB I-ES EGYÜTTES UTÁN ÖT ALACSONYABB OSZTÁLYÚ GÁRDA KÖVETKEZIK.

A legtöbb találkozó helyszínével kapcsolatban még nem született döntés. 

A meccsek időpontjai:
Július 10. szombat: Haladás-Ajka vagy Ajka-Haladás
Július 14. szerda: ETO FC Győr-Haladás vagy Haladás-ETO FC Győr
Július 17. szombat: Mosonmagyaróvár-Haladás
Július 21. szerda: SC Sopron-Haladás vagy Haladás-SC Sopron
Július 24. szombat: Siófok-Haladás vagy Haladás-Siófok

Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

közösség

további frisss

lap tetejére