Béremelést kapnak az ápolók júliustól

• 2023. május 17., szerda •
Júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Béremelést kapnak az ápolók júliustól

Takács Péter elmondta, a háború és a szankciók által okozott rendkívüli kiadások ellenére – a kormány korábbi vállalásának megfelelően – folytatódik az egészségügyi szakdolgozók és az egészségügy egyéb – gazdasági, műszaki, pénzügyi, számviteli – területein dolgozók alapbérének emelése - írja az Index.

A KORMÁNY AZ IDEI BÉREMELÉSRE 50 MILLIÁRD FORINTOT KÜLÖNÍTETT EL, ÉS AZ ÁPOLÓI BÉREMELÉS KÖZEL 84 EZER, A MŰSZAKI TERÜLETEN PEDIG 24 EZER EMBERT ÉRINT.

Az egészségügyi szolgáltatók erre a célra havonta dolgozónként 57 600 forint béremelésre fordítható támogatási összeget igényelhetnek – tette hozzá.

Jövőre még nagyobb béremelést ígérnek

Takács Péter példaként elmondta, hogy egy 4-6 éve dolgozó, felsőfokú végzettségű (F kategória) egészségügyi szakdolgozó jelenlegi bruttó alapbére 422 550 forintról július 1-jével 498 600 forintra emelkedik, ez 2010-ben 126 270 forint volt. Egy 19-21 éve dolgozó, felsőfokú végzettségű ápoló jelenlegi bruttó alapbére 493 690 forintról 582 550 forintra emelkedik júliustól, ez 2010-ben 149 150 forint volt – ismertette.

AZ ÁLLAMTITKÁR SZERINT AZ ÁPOLÓK BÉRE LEGUTÓBB TAVALY JANUÁRBAN NŐTT, ÉS A MOST BEJELENTETT EMELÉSSEL 2010-HEZ KÉPEST BRUTTÓ ALAPBÉRÜK ÁTLAGOSAN NÉGYSZERESÉRE EMELKEDIK.

A kormány tervei szerint a béremelés jövő év márciusában „egy nagyobb lépéssel” folytatódik – emelte ki. „Ezzel a kormány eléri, hogy az orvosok és a szakápolók közötti bérolló ne nyíljon tovább” – fogalmazott Takács Péter, aki emlékeztetett arra is, hogy a kormány végrehajtotta az orvoskamarával korábban megkötött béremelési megállapodás utolsó lépését is, így az orvosoknak ez év elejétől újabb 11 százalékkal emelkedett a bére.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére