- A Schaeffler-beruházás óta, amelyet az előző városvezetés készített elő, nem jött újabb, magas hozzáadott értékű tevékenységet végző vállalkozás a környékre - kezdte Illés Károly a helyszínen. Elmondta, már a terület átsorolása is Puskás Tivadar polgármestersége idején történt meg, a folyamat azóta viszont megtorpant.
- Információink szerint a HIPA, azaz a Nemzeti Befektetési Ügynökség az év első tíz hónapjában tucatnyi alkalommal ajánlott ki szombathelyi területeket befektetőknek lehetséges helyszínként. Úgy tudjuk, hogy az utóbbi időben, amikor az önkormányzatot keresték, vagy nagyon nehezen és késve jutottak adatokhoz a városvezetéstől, vagy egyáltalán nem kaptak információt - mutatott rá a politikus. Szerinte rendkívül fontos, hogy egy város szorosan együttműködjön a külügyminisztériumhoz tartozó ügynökséggel, hiszen az ő közreműködésük szükséges ahhoz, hogy külföldi befektetők, termelő cégek jelenjenek meg Szombathely területén.
- Felszólítjuk a városvezetést, hogy tegyék meg a kellő lépéseket és vegyék komolyan ezeket a megkereséseket
- mondta a frakcióvezető.
Az első feladatok egyikeként említette a komolyabb közműfejlesztést. - A beruházásoknak hatalmas a villamosenergia-igényük, a terület azonban jelen pillanatban nem rendelkezik megfelelő adottságokkal. Fontos lenne, hogy az értékesítésekből befolyt eddigi összegekből erre a célra költsön a városvezetés, mert ez a fejlesztés előbbrevaló az útépítéseknél is, hiszen enélkül nem jönnek a befektetők - fogalmazott. Azt kéri a városvezetéstől, hogy
haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot az áramszolgáltatóval, és kezdjenek el tárgyalni a hálózat komolyabb, a jövőbeni valós igényekre reagáló, több száz megawattos bővítéséről,
mert ez Szombathely hosszú távú fejlődésének a záloga.