Balogunyomi kerékpárút: épül a hiányzó szakasz

• 2022. április 02., szombat •
Zajlik a nyomvonal-kijelölés, dolgoznak a kivitelezők a 86-os út mellett Petőfi-telep után. Több évtizedes álma válik most valóra a balogunyomi bringásoknak: megkezdődött a falut Szombathellyel összekötő kerékpárút hiányzó szakaszának építése. Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő a kivitelezés megkezdése apropóján tartott sajtótájékoztatót.
Balogunyomi kerékpárút: épül a hiányzó szakasz

A kudarcnak ritkán van gazdája, a sikernek mindjárt több is - fogalmazott Mohos Géza képviselő, a Balogunyomi Kerékpáros Klub elnöke a helyszínen, utalva az előzményekre. - 2017 májusában kezdünk el lobbizni a kerékpárút megépítéséért, és a térség országgyűlési képviselője rögtön az ügy mellé állt. Közbenjárására tavaly a teljes 300 millió forintos forrás rendelkezésünkre állt, amelyből a balogunyomi szakaszt tavaly augusztusra meg is építettük - részletezte. A folytatás nem volt zökkenőmentes.

Mint ismert, ősszel dr. Horváth Attila szombathelyi alpolgármester a vasúttársaság beruházására hivatkozva azt mondta, nem elég a pénz, és felszólította dr. Hende Csabát arra, hogy teremtsen elő még 70 millió forintot. A közbeszerzést kiírták, és végül kiderült, hogy nemhogy nem kevés a forrás, de bőven alatta vannak a kivitelezői ajánlatok.

A munkát az Alpok Terra Kft. kapta, a cég ügyvezetője, Koroknai Róbert szintén jelen volt a sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy az előkészítő munkák már zajlanak, a tényleges kivitelezés várhatóan egy-másfél hét múlva indulhat. - 2,2 méter széles lesz a bicikliút, amelyre két réteg aszfalt kerül. Szerződés szerint 10 hónapunk van a kivitelezésre, de szeretnénk 5-6 hónap alatt elkészülni vele - jegyezte meg az ügyvezető.

- Az új kerékpárút nemcsak a balogunyomiaknak lesz fontos, de általa könnyen megközelíthető lesz két keréken Ják, a Sorok menti kerékpáros övezet és a teljes környék. Turisztikai jelentősége is nagy a beruházásnak, illetve az egészségmegőrzés szempontjából is fontos, hogy biztonságosan, kényelmesen lehessen kerekezni a két település között - fogalmazott dr. Hende Csaba.

közösség

további frisss

lap tetejére