Az orbáni tervre még a kritikusok is igent mondanak

• 2021. június 21., hétfő •
Az összes megkérdezett nyolcvan-kilencven százaléka, de a kormányellenesek többsége is támogatja az Orbán Viktor által nemrég bejelentett gazdaságpolitikai intézkedéseket – derül ki a Real-PR 93. múlt héten elvégzett reprezentatív közvélemény-kutatásából, amelyet a Figyelő ismertetett.
Az orbáni tervre még a kritikusok is igent mondanak

A felmérés szerint a minimálbér megemelésével az összes megkérdezett kilencven százaléka egyetértett, még úgy is, hogy elmondták nekik, hogy a miniszterelnök javasolta.

A kormánypártiak 93 százaléka, a kormánykritikusoknak pedig 84 százaléka „inkább jó döntésnek” nevezte a javaslatot.

A védekezésben részt vevőknek adandó tíznapos szabadságot is sokan támogatták: az összes megkérdezett 89 százaléka, ezen belül a kormánykritikusok 87 százaléka is azonosult a felvetéssel. 

A legkevésbé a családi adó-visszatérítés kérdésében volt egyetértés.

A kormánypártiak körében kilencven százalék támogatta az intézkedést, a kormánykritikusoknak azonban csak 68 százaléka tartotta ezt jó döntésnek,

miközben 23 százalékuk inkább rossz döntésnek értékelte azt (kilenc százalékuk nem adott választ a kérdésre). 

Orbán Viktor két héttel ezelőtt foglalta össze, hogy miként képzelik el a gazdaság újraindítását a járvány után, ott beszélt a fenti intézkedésekről is.

 

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére