Az első bajnoki címéért küzdhet a Hali futsalcsapata

• 2021. május 28., péntek •
Szombaton a Berettyóújfalu otthonában kezdődik meg a 2020-2021-es futsalbajnokság döntője. Az aranyéremhez a kosárlabdához hasonlóan itt is három győzelemre lesz szükség.
Az első bajnoki címéért küzdhet a Hali futsalcsapata

Szombaton 18 órakor indul útjára a labda az MVFC Berettyóújfalu otthonában, ahol a hajdúsági együttes a Haladás VSE futsalcsapatát látja vendégül. A jelenleg is futó szezonban a két gárda eddig négy alkalommal mérte össze tudását és az állás 2–2, mivel az alapszakaszban a Hali, míg a felsőházi rájátszásban a Mezei-Vill verte oda-vissza döntőbeli riválisát.

Az mindenesetre nem növeli a szombathelyiek esélyeit, hogy a csapat keretében rengeteg sérült van. Az már korábban biztossá vált, hogy a brazil Darrieert műteni kell, de rajta kívül korántsem biztos, hogy Milos Simic, Dávid Richárd, Alasztics Marcell, avagy éppen Dróth Zoltán vállalni tudja a játékot. A legnagyobb gond az, hogy kivétel nélkül meghatározó játékosokról van szó. Remélhetőleg Juanra Calvo vezetőedző kitalálja majd, hogy milyen taktika segítségével pótolhatja az esetleges hiányzókat.

Az viszont mindkét együttes számára pozitívum, hogy a mérkőzéseken már lehetnek szurkolók.

Fontos Információ, hogy Haladás VSE hazai meccsére, június 1-én kedden, kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező drukkerek léphetnek be a Rohonci úti sportkomplexumba, akiktől személyazonosító okmányt is kér majd a biztonsági személyzet. A sportcsarnokban nem lesz kötelező a szájmaszk viselése.

 

A döntő első három összecsapásának időpontjai:

2021.05.29. Szombat 18.00: MVFC Berettyóújfalu-Haladás VSE

2021.06.01. Kedd 18.30: Haladás VSE-MVFC Berettyóújfalu

2021.06.05. Szombat 16.00: MVFC Berettyóújfalu-Haladás VSE

közösség

további frisss

lap tetejére