Az Árpádok titkai: gyanús halálesetek III.

A. • 2021. november 06., szombat •
Mérgezés mise közben? - avagy folytatódik sorozatunk, amelyben a királyi házhoz köthető gyanús halálesetekről írunk. Lássuk III. Béla történetét!
Az Árpádok titkai: gyanús halálesetek III.

III. (Görög) Béla királyunkat méltán tarják az egyik legnagyobb Árpád-házi uralkodónak. (Halála után a „Nagy” jelzőt is elnyerte.) A „görög” melléknév azért ragadt rá, mert Bizáncban nevelkedett, ahol Mánuel császár leendő utódját látta benne, egészen addig, amíg fia nem született. A „Cézár” címmel is ellátott magyar herceg azonban, ha császár nem is lett, császárhoz méltó műveltségre tett szert. Kemény jellemű, szigorú, de bölcs uralkodóként lépett Magyarország trónjára 1173-ban. Ő volt az, aki a magyar királyok közül elsőként rendelte el a törvények írásba foglalását. (Ezt megelőzően még egy tölgyfa alatt hallgatták az alattvalók panaszait.) A korabeli Európa egyik leggazdagabb uralkodójának számított, és miután Mánuel elhunyt, visszafoglalta a területeket, amelyeket Bizánc korábban elhódított a Magyar Királyságtól, emellett egy időre Halicsra is kiterjesztette hatalmát. Francia felesége révén pedig a latin műveltség, a gótikus stílus és a ciszerci rend is megjelent Magyarországon. Hogy hatalmának fényét növelje, nagyszabású építkezéseket rendelt el, ő volt az első magyar király, akiről biztosan tudjuk, hogy különösen pártolta a művészeteket. 

Ha már III. Béla gyanús halálát tárgyaljuk, érdemes megemlíteni, hogy őt magát is azzal vádolták, hogy megmérgeztette bátyját, III. Istvánt. De a bizánci udvar sem volt éppenséggel mentes az orvgyilkosságoktól, nem csupán az Árpádok bővelkedtek véres intrikákban. (Béla korábbi jegyesét, Máriát szintén megmérgeztették, Alexioszt pedig, aki Béla helyett lett császár, megfojtották, és testét a tengerbe vették.) Úgy tartják, Nagy Béla is mérgezés áldozata lett. A király ugyanis az országrészt addig kormányzó Kalán püspök helyére fiát, Imrét nevezte ki Dalmácia élére, amit a klerikus nem tudott megbocsátani. Albericus feljegyzése szerint Kalán püspök méreggel itatta át a szentelt ostyát, és az eucharisztia közben hajtotta végre merényletét. Az egyébként erős, egészséges király másnap reggel már nem nyitotta ki a szemét.

Ebben azonban azért nem lehetünk egészen biztosak, mert Albericus csak évtizedekkel később írta feljegyzését, és mert ezek után sem Imre király, sem András  herceg nem lépett fel Kalánnal szemben. 

A képen III. (Görög) Béla, és felesége, Chatillon  Anna arcrekonstruciója

közösség

további frisss

lap tetejére