Legfrissebb az Operatív Törzstől: Az antigén alapú gyorstesztet is használják a hatóságok

origo.hu • 2020. október 19., hétfő •
A WHO elemzései szerint mind a fertőzöttek, mind az elhunytak szempontjából a középmezőnyben van Magyarország – hangzott el az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján. Az is kiderült, hogy a lélegeztetőgépre került betegek 50 százaléka meggyógyult a Szent László Kórházban.
Legfrissebb az Operatív Törzstől: Az antigén alapú gyorstesztet is használják a hatóságok

Müller Cecília országos tiszti főorvos először az adatokkal foglalkozott: Az emelkedés fokozódó jellegű, egyre több esetet jelentenek a kijelölt laboratóriumaink. Ezért fontos, hogy tartsák be azokat az ajánlásokat, jogszabályokat, amelyeket megfogalmaztunk. A WHO elemzései szerint mind a fertőzöttek, mind az elhunytak szempontjából a középmezőnyben van Magyarország – mutatott rá. Szerinte közösen kell védekezni, mindenki a maga helyén. A legeslegjobb védekezés az, ha nem is kapjuk el a betegséget, ezért jó a kézmosás, a kézfertőtlenítés és a maszkviselés – hangsúlyozta.

Azok körében, akiknél súlyosabb lefolyású a koronavírus-betegség, nincs változás az "előéletben", de a légúti betegek, ha elkapják, komolyabb bajba kerülhetnek, kétoldali, súlyos, vírusos tüdőgyulladást is kaphatnak, akárcsak az influenzások; sürgette is az embereket, hogy adassák be maguknak az influenza elleni ingyenes védőoltást.

Fontos áttörés

Müller Cecília beszámolt még arról, hogy számos antigénalapú tesztet fejlesztettek ki a tudósok, ez a teszt az aktuális fertőzöttséget mutatja ki. „Ez a teszt bevizsgálásra került a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriuma által, pozitivitás esetén nagyon nagy az egybeeshetőség a PCR-teszttel is, ezért ez egy újabb diagnosztikai eszköz a kezünkben” – jelentette be.

Hogyan lehet Ausztriába menni?

Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese a tájékoztatón először az Ausztria felé történő utazási szabályváltozásokat ismertette, Magyarországról korlátozás nélkül lehet beutazni. Az elmúlt napon 55 olyan utazóval szemben intézkedtek a rendőrök, aki nem (jól) viselte a maszkot. Az elmúlt hétvégén 109 rendőri intézkedés volt a védelmi szabályok megszegése miatt – tette hozzá. 
A hétvégén Esztergomból kaptak jelentősebb bejelentést a 23 órai zárás megszegésével kapcsolatban. Budapesten két hasonló eset történt.

A sérülékeny csoport szabadtéren is viseljen maszkot

Nem, mert nem elvárható, hogy a gyerekek helyesen használják a maszkot napi 6-8 órán keresztül – válaszolta Müller Cecília arra a kérdésre, hogy kell-e az iskolákban maszkot viselni a gyerekeknek? De a bevezetett szabályok érvényesek: távolságtartás, egy csoport, közösség egyben tartása – tette hozzá. 

Nagyon fontos a sérülékeny csoportok védelme, így életkortól függetlenül ők szabadtéren is viseljék a maszkot - mondta kérdésre Müller Cecília.

Müller Cecília arról is beszélt, hogy MAGÁTÓL SENKI NE INDULJON EL A RENDELŐ FELÉ INFULENZA ELLENI OLTÁSRA, HANEM KÉRJENEK IDŐPONTOT.
Általában a rendelés elején és a végén adják be ezeket, így nem találkozhatnak betegekkel azok, akik oltásra mennek.

Mindig van valamilyen törekvés arra, hogy összehasonlítsák egyesek az országok közötti adatokat, de ez nem mindig helyes - mondta kérdésre Müller Cecília.
A WHO szerint a fertőzéseket tekintve az EU-ban a 10.-ek, a halálozásokat tekintve a 14. helyen vagyunk. A WHO egymillió lakosra vetítve vizsgálja az adatokat. Mindezért nagy köszönet illeti az egészségügyi hatóságokat – tette hozzá.

Nagyon jó nemzetközi eredmény

Arra a kérdésre, hogy egy szociális intézmény covidos dolgozója mikor mehet vissza a munkába, azt mondta Müller Cecília, hogy minden egyes esetet nem lehet értékelni.
Ha valakinél enyhén zajlott le a betegség, 10 nap alatt védetté válhat, de kell neki két negatív PCR-teszt.

Ha pozitív gyermekkel együtt lakik egy krónikus beteg idős, akkor mindent el kell követni, hogy a fizikai távolságtartás megvalósuljon - mondta kérdésre Müller Cecília. Nagyon sokat kell fertőtleníteni - tette hozzá. A lélegeztetőgépre került betegek 50 százaléka meggyógyult a Szent László Kórházban - mondta egy másik kérdésre Müller. Ez nemzetközileg is elismert arány.

 

Forrás, fotó: origo.hu

közösség

további frisss

lap tetejére