A történelem néha mintha alátámasztaná a babonákat. Augusztus 29. különösen rászolgált erre a státuszra, tekintettel arra, hogy a világhódító Oszmán Birodalom, egészen pontosan (Nagy) Szulejmán  szultán legfontosabb sikerei Magyarország ellen szinte mind erre a napra estek. Rajta kívül még két alkalommal lett végzetes ez a nap. Nézzük most időrendi sorrendben a hazánkat ért súlyos csapásokat.

Keresztelő Szent János fővételének napja évtizedeken keresztül csak rosszat hozott őseink fejére. Nem meglepő viszont, hogy a törökök ugyanezt a dátumot szerencsenapjuknak tartották, annak ellenére, hogy maguk nem a keresztény időszámítást használták.

1521. augusztus 29. – Nándorfehérvár eleste

Ezen a napon a Szulejmán szultán ostromolta Nándorfehérvár kénytelen volt megadni magát egy hosszú, hősies védekezést követő, 66 napos ostrom után. Sajnos a várost maroknyi, mindössze 700 fős magyar és szerb katonából, egy-kétezer városi polgárból és menekült parasztból álló védősereg védte az iszonyú, 50.000 fős túlerő ellen (csak emlékeztetésképpen: 1456-ban, a világraszóló diadal idején a helyőrség 5000 főt tett ki). Szégyenteljes módon a várat bánjaik (egyikük az akkoriban még kiskorú Török Bálint volt) sorsára hagyták. A védelmet így a két vicebán, Oláh Balázs és Móré Mihály irányította. Ők sem tudtak csodát tenni. A két hónapos ostrom legvégén már csak a „Nebojsze!”, azaz magyarul „Ne félj!” – már a név is önmagában jellemző – nevű toronyban védekezett a még életben lévő, 72 katona. Ők végül az értelmetlen harcot belátva megadták magukat. Nándorfehérvár elestével a Magyar Királyságot védő végvári vonal közepén jókora lyukat ütött az ellenség. Ekkortól mindenki tudatában lehetett, hogy a törökök immár akkor jönnek be az országba, amikor akarnak. A vár hosszú ellenállásának azonban annyi értelme mégiscsak volt, hogy az ostrom ideje alatt egy nagyszámú magyar sereg gyűlt össze. S bár ellentámadásba nem ment át, de arra elég volt, hogy Szulejmán ne nyomuljon beljebb a királyság területére.

1526. augusztus 29. - A mohácsi csata

Ez a dátum kétségkívül a magyar történelem legismertebb gyásznapja. Mint utólag bebizonyosodott, a magyar középkor ezen a napon véget ért… Miként a csatában sok ezer harcosunk és II. Lajos királyunk élete is. Augusztus 29-én délután kezdődött a nevezetes mohácsi csata a 25.000 fős magyar és a 60.000 fős török főerők között. Estére a síkságot elesett katonák ezrei borították. Tomori Pál érsek magyar seregéből legalább tizenötezren feküdtek holtan a csatatéren. Elesett 28 főúr, 7 főpap, 10.000 gyalogos és 5000 lovas. Odaveszett a király is, aki főrendű őrzői (többek között a már nagykorú Török Bálint) által méltatlanul magára hagyatva a Csele-patak mocsarába fulladt.
Szulejmán hadereje néhány nappal később bevonult Budára, ahonnan elvitette Mátyás király palotájának szobrait, s azt a monstrum löveget, amelyet még Hunyadi János zsákmányolt 1456-os nándorfehérvári győzelmét követően a török táborból. A szultán ezt követően a Mátyás-templomot mecsetté nyilvánította, és istentiszteletet tartott benne. Ezzel szimbolikusan Magyarország fővárosát az iszlám világ részének nyilvánította. A várost ekkor 1526-ban még kiürítette, de a következő 15 évben Magyarországnak nem sikerült megerősödnie, hogy az újabb török akcióknak ellenállhatott volna, sőt a kettős királyválasztás csak belharcokat hozott, amit azután Szulejmán ki is használt.

1541. augusztus 29. – Buda elfoglalása

Az előzmények ismeretében már nem is meglepetés, hogy augusztus 29-én Szulejmán szultán ismét Buda alatt táborozott. Magához rendelte az egy évvel korábban elhunyt vazallusának, Szapolyai János magyar királynak csecsemő kisfiát, János Zsigmondot. Amíg a magyar urak, köztük – a regénybelinél a valóságban sokkal sötétebb alak – Török Bálint, a szultánnál vendégeskedtek, s a szultán a csecsemőt nézegette, sőt megajándékozta a főurakat, a janicsárok beszállingóznak a várba, hogy csellel elfoglalják azt! Szulejmán a csecsemő-királyt anyjával, Jagelló Izabellával Erdélybe küldte, ezzel szinte megvetve alapját a leendő Erdélyi Fejedelemségnek. Az ország ezen a napon véglegesen három részre szakad, bár erről a véglegességről a kortársak hallani sem akartak…

1602. augusztus 29. – Székesfehérvár eleste

Ebben az évben az addigi legnagyobb Habsburg-kísérlet indult meg Magyarország visszafoglalására, az úgynevezett hosszú, vagy más néven tizenöt éves háború keretein belül. Maga a háború igencsak váltakozó sikerekkel zajlott, s voltak időszakok, amikor úgy tűnt, valós remény van Buda visszafoglalására. Ám a törökök magyarországi székhelye több ostromot is átvészelt. Sajnos más volt a helyzet a Magyar Királyság szakrális fővárosával, Székesfehérvárral. A keresztény sereg ugyan 1601-ben visszafoglalta a törökök kezén lévő várost, de ez nem tartott sokáig. (Amúgy ekkor pusztult el a Szent István által építtetett, majd az Anjouk és később Mátyás által kibővíttetett pompás királyi bazilika is.) Egy évvel később Jemiscsi Hasszán nagyvezír ostromolta meg Székesfehérvárt. Az Isolano gróf által vezetett védők három héten át kitartottak, de a védősereg addigra alaposan meggyengült. Más választásuk nem lévén, éppen augusztus 29-én adták fel a várat. Így az oszmán-törökök ismét kitűzték lobogójukat a koronázási városra, amely ott is lengett egészen 1688-ig.

1660. augusztus 29. – Várad elfoglalása

Az ezt követő viszonylag békés időszakot II. Rákóczi György erdélyi fejedelem szerencsétlen, 1657-es lengyelországi kísérlete zárta le. A fejedelem, aki ekkor vazallusa volt a törököknek, a Porta engedélye nélkül akarta elnyerni a megüresedett lengyel trónt. A hadjárata azonban kudarcba fulladt, s ráadásul nem maradt el az oszmánok megtorlása sem! 1660-ban a fejedelem egy csatában vereséget szenvedett, majd félholtan Váradra menekült, ahol azután rövid idő múlva meg is halt. A Köprülü Mehmed nagyvezír vezetésével megérkező török fősereg a fejedelem halála ellenére megostromolta az Erdély kulcsának számító várat, s végül augusztus 29-én el is foglalta azt.

1686. augusztus 29 – A félhold alkonya

Ám minden nagy sorozat véget ér egyszer! 1686. augusztus 29-én a Budát felmenteni szándékozó török sereg megpróbált áttörni a Lotharingiai Károly és Bádeni Lajos hercegek vezette keresztény sereg gyűrűjén. A bevetett, lóra ültetett janicsárok és szpáhik azonban képtelenek voltak megbirkózni a feladattal, s szinte mind odavesztek a kísérletben. Néhány nappal később, szeptember 2-án eljött a törökök alkonya. A félhold csak lezuhant a Mátyás-templom tetejéről, és a visszafoglalt város füstölgő romjain egy új korszak köszöntött.