Aszfaltozott út vezet a szőlőbe

sd • 2021. január 24., vasárnap •
Három útszakasz újult meg a felsőcsatári szőlőhegyen egy agrárminisztériumi pályázat révén mintegy 10,5 millió forintból.
Aszfaltozott út vezet a szőlőbe

- Nagyon fontos volt ez a felújítás, hiszen, ha bejárjuk a hegy többi szakaszát, láthatjuk, hogy időszerű és indokolt volt ennek a zártkerti útnak a felújítása. Bízunk abban, hogy erre a jövőben is lesz lehetőségünk, ugyanis ez a többi projekthez képest nem a Magyar Falu Programon belül valósult meg, hanem az Agrárminisztérium 2019-es pályázati lehetősége révén, amelynek elnyerésében elévülhetetlen érdemei voltak Hende Csaba képviselő úrnak. A 10,5 millió forintnyi támogatási összegből három rövid - egyenként mintegy 200 méteres - szakaszt tudtunk megvalósítani, ami óriási előrelépést jelent, az itt tevékenykedők nagy örömmel vették ezeket a fejlesztéseket - fogalmazott az útátadón Konczér Katalin polgármester. Hozzátette: Felsőcsatáron nincsenek nagy cégek,

számukra csak a turizmus maradt, és a szőlőművelés a hangulatos pincesorokkal,

a településnek ebből kell kihoznia a maximumot.

A Vas-hegy vaskeresztesi és felsőcsatári része a világ egyik csodája, hazánk egyik legszebb része - ezt már Hende Csaba mondta. Megjegyezte: tudták ezt már a rómaiak is, akik elkezdtek itt szőlőt művelni, a szombathelyieknek pedig évszázadok óta kedvelt kirándulóhelye ez a terület. A térség országgyűlési képviselője felidézte gyermekkorát, amikor általános iskolásként 4 emlékezetes nyarat tölthetett el abban a felsőcsatári gyermeküdülőben, amely ma a szombathelyi önkormányzat tulajdonaként az enyészeté. - Ildomos volna minél hamarabb rendbe hozni, hogy még szombathelyi gyerekek generációi meglátogathassák ezt a fantasztikus helyet, aminek lelke van, egy valóságos mikrokozmosz. A hegy osztrák oldalán már régóta ilyen minőségű utak vannak, ezért

nem nyugszom addig, amíg célunkat el nem érjük, és fel nem újítunk minden hegyi útszakaszt

- szögezte le Hende Csaba, aki Konczér Katalin polgármesterrel közösen adta át a forgalomnak a felsőcsatári szőlőhegy megújult útszakaszait.

közösség

további frisss

lap tetejére