"Apával együtt a dobogó tetején álljak"

há • 2021. június 07., hétfő •
Edzenek, gyakorolnak a Dóró Team szkanderezői az Öntöde Sportcentrumban. Van itt 180 kilogrammos nagy reménység, és 9 éves apró kislány is, remek eredménnyel a háta mögött. Mindannyian sikeres sportolók, de még komoly terveik vannak.
Apával együtt a dobogó tetején álljak

Szkander nemzeti döntőt rendeztek nemrég Budapesten, ahol a Dóró Team 52 fővel képviseltette magát, és 31 érmet hoztak haza.

Megnyerték az abszolút kategóriát, harmadik helyezést értek el női csapatban, a dobogó második fokára állhattak fel a junior csapat tagjai, és férfi csapatban elsők lettek.

Ez önmagában is szép eredmény, még laikusszemmel is, hát még, ha hozzávesszük, hogy járványban edzettek, és úgy küzdenek meg nemcsak minden éremért, hanem minden forintért is.

Edzés előtt beszélgettünk Dóró Zsolttal, a csapat edzőjével, akinek egyben a Magyar Szkander Szövetségben is fontos szerepe van: szövetségi kapitány. Elmondta, hogy súlyzós edzéseikre befogadta őket az Öntöde, és nagy támogatójuk a csáfordjánosfai polgármester is, aki szintén szkanderezik.

- Biztosított számunkra egy 150 négyzetméteres helyiséget, ahová a büki bázisunkról átköltöztettünk minden gépet és berendezést. Sajnos a korábbi helyünk bezárt a járvány idején, így költöznünk kellett, így kerültünk Csáfordra - mesélte az egyébként büki csapat edzője.

Járvány ide vagy oda, nem maradtak megmérettetés nélkül a Dóró Team tagjai. - Az első versenyünk idén Répcelakon volt, utána Túrkevén, majd Budapesten versenyeztünk. Ez utóbbi kvalifikációs verseny volt, amellyel a válogatottba lehet bekerülni. Sajnos az Európa-bajnokságunk elmaradt, de készülünk a szeptemberi világbajnokságra Grúziába, ezt nagyon várjuk - fogalmazott Dóró Zsolt.

Amikor arra kértük, emeljen ki néhány tagot a saját klubjából, látszott, hogy nehéz dolga van, de eleget tett a kérésnek:

- A kislányom, Dóró Jennyfer minden idők legfiatalabb magyar bajnoka. Sub junior kategóriában, 12 év alattiak között, annak ellenére, hogy csak 9 éves, bal kézzel magyar bajnok, jobb kézzel második helyezett.

Kiemelném még Németh Lajost, aki abszolút magyar bajnok lett mindkét kézzel. Hozzáteszem, 184 kilogrammos! Németh Róbert 134 kilogrammos, bal kézzel második, jobb kézzel negyedik helyezett lett legutóbb. Lukács Varga Veronikát is elhoztam magammal, ő egyedül a sokszoros világbajnok Ivánfi Brigittától kapott ki, és végigverte a mezőnyt +65 kilogrammban - mesélte büszkén az edző, hozzátéve, hogy sok nevet fel tudna még sorolni.

Nincs abban semmi meglepetés, hogy a most 9 éves Dóró Jennyfer szkanderezik. Édesapja elmesélte, hogy a nagypapa és a nagybácsi is focizott, a nagymama röplabdázott, és persze a kicsi lány szülei is sportolnak. Zsolt úszó volt eredetileg, magyar bajnoki címig vitte, de a magassága miatt más sportágat javasoltak neki. Thai boxban szintén magyar bajnok lett, de megtetszett neki a szkander. - Abádszalókon láttam először szkanderversenyt, nagyon szimpatikus volt, és bár erőm nem volt elég, igen gyorsnak bizonyultam. Elindultam egy versenyen, és rögtön negyedik lettem, és neki is álltam szkanderezni - avatott be a kezdetekbe Dóró Zsolt. Ennek már 28 éve. De hogyan lett a kislánya ekkora szkanderrajongó?

- Úgy neveltük a lányunkat, hogy sportoljon, ebbe született bele. Szövetségi kapitányként sokat utazom, ő jött velünk, látta és megkedvelte. Ahogy nőtt, egyre ügyesebb lett - és már oda is ült mellénk Jennyfer, akit szintén kifaggattunk.

Mit szeret a szkanderben egy pici lány?

- Kicsi korom óta visznek apáék magukkal, nagyon sok Európa- és világbajnokságon és magyar bajnokságon ott voltam, nagyon megszerettem.

Több mint 9 éve látom ezt az egészet - hangsúlyozta ki a 9 éves magyar bajnok kislány! - Jó a versenyek hangulata, apára is büszke vagyok, és szeretném, hogy rám is büszkék legyenek. Nem tudom, ki a könnyű vagy nehéz ellenfél, de azt érzem, ha valakit nagyon könnyen le tudok győzni, és az is előfordul, hogy valakivel nagyon meg kell birkóznom - adott számot a tapasztalatairól ez a fiatal tüneményes sportoló. Megkérdeztük tőle azt is, hogy mi a célja. Nos, tudja, mit akar, íme: - Ha majd apa már nem akar a Dóró Team edzője lenni, akkor átveszem!

Nekem mindig az volt a célom, hogy világbajnok legyek, és apával együtt a dobogó tetején álljak!

Ha edző leszek, mindenkit biztatok majd, csak pozitív dolgokat mondok nekik, mert engem is ez motivál most. Most is azt mondom a barátaimnak, hogy nagyon ügyesen edzenek, és biztos sikerülni fog nekik. Ez visz előre. Apáék is ezt szokták mondani - fogalmazott komolyan, nagylányosan Jennyfer. Még elmondta azt is, hogy szerinte nem maradt le semmiről, nagyon szívesen áldozza erre az idejét: heti 5-6 órát.

- Büszke vagyok a csapatunkra, a tagok Soprontól Tapolcáig nagyon nagy körből érkeznek - szögezte le az edző, megjegyezve, hogy nem kapnak támogatást sem. - Nálunk nincs pénz, úgy "kolduljuk" össze a nevezési, utazási költségekre a forrást, hogy legyen egyforma melegítőnk, mezünk, de nem panaszkodom.

Nagy öröm, hogy ilyen eredményeket hoznak a Dóró Team klubtagok

- tette hozzá.

A szkander még nem olimpiai sportág, de ezek a fiatalok erre várnak. Idén nem, de 2024-ben vagy 2028-ban esélye van, hogy azzá válik, és talán Jennyfer is megmérkőzik rajta.

 

közösség

további frisss

lap tetejére