Amatőr színházak, túrázók, néptáncosok és trénerek ajánlották programjaikat

há • 2021. október 06., szerda •
A Mintapinty előadásával kedden kezdetét vette a 12. Soltis Lajos Országos Színjátszó Találkozó Celldömölkön, amely egészen szombat estig tart - a program részleteit Nagy Gábor igazgató ismertette az októberi civil sajtóreggelin. Erről, valamint túraajánlatról, élménypedagógiáról, néptáncos programról is szó volt az eseményen.
Amatőr színházak, túrázók, néptáncosok és trénerek ajánlották programjaikat

Nagy Gábor a Vas Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ által szervezett reggelin elmondta, már 2003 óta rendszeresen szerveznek hasonlót, és rendezvény alapvetően különbözik más, szemle jellegű fesztiváloktól. A következő napokban összesen 14 társulat mutatja be produkcióját, amelyek műfajukat tekintve sokszínűek. - A koncertszínháztól kezdve a gyerekelőadásokon keresztül a monodrámáig sok minden látható lesz a színpadon, és a zsűri díjakat is kioszt. A hagyományos Soltis Lajos-díj mellett gazdára talál a legjobb férfi és a legjobb női alakításnak járó elismerés is - részletezte Nagy Gábor.

Kiemelte: a megnyitó szerdán este 7-kor lesz, majd ezt követően a Csoóri Sándor-est keretében a Párbeszéd, sötétben című darabot láthatja a közönség.

Vendégelőadással jelentkezik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, ők az Apostol című előadást hozzák magukkal csütörtök délutánra, majd Soltis 40 címmel dokumentumfilmet vetítenek, és műsorra tűzik a Nálatok is esik? című előadást. Pénteken Rém hangosan és irtó közel címmel játszik a Rábl Színpad, este pedig a Szegedi Pinceszínház adja elő Az özvegy Karnyóné s a két szeleburdiak című darabot. Szombaton a Soltis Színháztól a Szerencsés Mária, a zeneiskolásoktól egy Cseh Tamás-műsor, zárásképpen pedig a Roletti című előadás a műsor. A találkozóra jegyek és bérlet is vásárolható, információ a 20-535-7636-os számon kérhető.

Az egyesületek és a média képviselőinek szokásos közös reggelijén a szombati Japán Nap programját is ismertették. Schmitt Csilla szervező (interjúnk itt olvasható) az AGORA Sportházban október 9-én, szombaton zajló rendezvényről elmondta, hogy délután 1 órától számtalan előadásra és bemutatóra várják az érdeklődőket, és nem csupán a gyerekeket. A meseelőadás, a játékok és a kézműveskedés mellett ugyanis szó lesz a kertművészetről, a japán életszemléletről, a popkultúráról, lesz filmvetítés, sushi bár, italok és Toyota-próbavezetés is. Idén a Magyarországon élő japán vendégek mellett egyenesen a távol-keleti országból is érkeznek előadók, sztárvendégek: Akimoto Satoru Kendama mester, Laina utaite énekes és Yamada Takuhiro kertépítő mester. Elmaradhatatlan az Ataru Taiko-koncert, de lesz karate- és dzsúdóbemutató, kutyás program, filmvetítés, bonszai- és kardkiállítás is. Az előtérben sushi bár üzemel, valamint japán italokat lehet kóstolni. Nem árt tudni, hogy bár a Japán Nap október 9-én lesz, előző este a Maxxx Clubban is fellép Laina.

A történelmi regények rajongóihoz szól egy hétvégi kőszegi program, amelyet Csiki István ötletgazda ajánlott a közönség figyelmébe. Elmondta, a vasi kisváros könyvtára szervezésében két neves szerzőt látnak vendégül - az Országos Könyvtári Napok keretében - október 9-én, szombaton délután 4 órakor: a Hunyadi-sorozat írója, Bán Mór - azaz Bán János -, illetve Cs. Szabó Sándor - ő az utóbbi években írt Álmosról, Koppányról, Luther Mártonról - érkezik Kőszegre. Különlegesség, hogy Bán Mór regényeiből hamarosan filmsorozat készül, vele erről is beszélget a moderátor, aki este 6 órakor a két szerzőt együtt kérdezi majd. Regisztrálni a chernelkonyvtar@gmail.com címen lehet.

Gombos Kálmán, a Vasi Vándorok elnöke a Szombathelyről induló Colonia Savaria teljesítménytúrára invitálta a természetkedvelőket. Mint fogalmazott, a különböző edzettségi szintekhez igazodva ismét 5, 10, 20, 30 és 42 kilométeres távval készültek, gyakori ellenőrző pontokkal, ellátással. A leghosszabb táv egészen Felsőcsatárig, a Vas-hegyig halad borospince-látogatással, a Vasfüggöny múzeum megtekintésével, a rövid távok pedig a városias környezetben futnak, benne a Skanzen területével vagy a toronyi Esterházy-kúriával. A rajthoz csatlakozni október 16-án a régi oladi templom melletti közösségi háznál lehet.

Először lesz élménypedagógiával foglalkozó konferencia Szombathelyen, a  Kámoni Arborétumban, az október 16-i eseményről a szervező Pedagógia Plusz nevében Szabolcs Gergely tréner beszélt. Megtudtuk, hogy több egyetemmel együttműködve, nem civil szervezésben, de szinte kiadások nélkül sikerült tető alá hozni a nívós rendezvényt, amelyre több szekcióban várják a jelentkezést. Bár a tanároknak szánt szekció már betelt, a segítő szakmákban dolgozóknak, illetve a cégeknek, HR-eseknek létrehozott csoportba még várják az érdeklődőket. A program ingyenes, informálódni a pedagogia-plusz.hu oldalon lehet.

Néptáncfesztivál lesz Bükön október 22-én, erről Horváth Győző, az Ungaresca művészeti vezetője osztotta meg a részleteket a sajtóval. Elhangzott, a rendezvény egy minősítő fesztivál, amelyen zsűri értékel. Várhatóan 15-20 néptánccsoport, akár 600-nál is több táncos állhat színpadra, de lesznek kísérőprogramok is: színház, kézműveskedés, koncert és táncház.

Premier előtt áll a nagy múltú Ferrum Színházi Társulás, erről Török Gábor művészeti vezető beszélt. Hamarosan Weöres Sándor Csalóka Péter című művét viszi színre az örök-amatőr, idén 45 éves társulat, amely átvészelte a járvány miatti közel 2 éves leállást, és újult erővel próbálva készül a Don Bosco Művelődési Házban november 6-án tartandó bemutatóra.

Az előttünk álló hétvégén a filmeké lesz a főszerep Vépen, most tartják a 17. Vas-Film fesztivált. Meskó Krisztián szervezőtől megtudtuk, hogy 67 alkotást neveztek a megmérettetésre, ebből 34 filmet versenyeztet meg a zsűri. A vetítés blokkokban zajlik, értékelés is lesz, de a lényeg a találkozás, a műhelymunka, és a filmesek közötti kommunikáció. Várnak szeretettel minden érdeklődőt, információ: az esemény Facebook-oldalán.

közösség

további frisss

lap tetejére