Állítólag rákkeltő a szalonna, a sonka de még a kolbász is!

frisss.hu • 2015. október 27., kedd •
A WHO nemrég kiadott jelentésében található, hogy a feldolgozott vörös húsok daganatos megbetegedésekhez vezethetnek.
Állítólag rákkeltő a szalonna, a sonka de még a kolbász is!

Ötven gramm ilyen jellegű hús napi szintű fogyasztása 18 százalékkal növeli a vastag- és végbélrák kockázatát – írj az Egészségügyi Világszervezetre hivatkozva a BBC-re. Azt is hozzáteszik, hogy feldolgozott húsnak számít a füstölt termék is vagy más módon tartósított hús is. Kurt Straif a WHO szakembere szerint ezekből minél többet fogyasztunk, annál nagyobb esélyünk van a daganatos megbetegedésekre. Ergó nem közvetlenül kapunk rákot, csak akkor, ha sokáig, nagy mennyiséget fogyasztunk belőlük.

A vörös húsok közé sorolják a sertést, a marhát, a borjút, a bárányt, a birkát, a lovat valamint a kecskét. Becslések szerint a világban évente 34 ezer haláleset tulajdonítható a vörös húsból készült termékek fogyasztásának.

Tudni kell ellenben a cigaretta vagy az alkohol által kiváltott daganatos megbetegedések 600 ezer és 1 millió körüliek. 

közösség

további frisss

lap tetejére