A "zöldebb város" ígéretétől a Homok utcai fairtásig

há • 2023. január 20., péntek •
Teherautószám hordják ki ezekben a napokban a faaprítékot a Homok utcai telekről, amelyen azután kezdődtek munkálatok, hogy a város eladta azt egy közel 100 lakás építését tervező cégnek.
A zöldebb város ígéretétől a Homok utcai fairtásig

- Három évvel ezelőtt azzal kampányolt és nyert a baloldal, hogy szebb és zöldebb városban fogunk élni.

Ha megnézzük, erről a telekről teherautószám hordják most el a nemrég kivágott, és azóta felaprított fákat. Mint az már ismert, több száz egészséges fát irtott ki az új tulajdonos, miután több más városi területtel együtt megvásárolta az önkormányzattól - mondta lapunknak a helyszínen Kremser Csaba, aki maga is a közelben lakik, és a Parkerdő lakóparkban élők érdekében szólal meg gyakran a nyilvánosság előtt.

Nagyjából egy évvel ezelőtt zajlott egy aláírásgyűjtés, amelyből kiderült, hogy legalább négyszázan tiltakoznak a környék ilyen mértékű beépítése ellen. - Akkor világossá tettük, hogy azt szeretnénk, ha a városvezetés a már itt élők életminőségére is gondolna, és az infrastruktúra fejlesztése lépést tartana a növekvő lakosságszámmal. Nem sokkal ezután dr. Nemény András polgármester videóban igyekezett megnyugtatni bennünket, hogy ezt megoldandó tárgyal az áramszolgáltatóval és a leendő kivitelezővel.

Semmi nem látszik azonban abból, hogy az igyekezetének eredménye lenne

- fogalmazott Kremser Csaba, aki szerint csak "kommunikációs politikát" folytat a városvezetés.

A Homok utca melletti telken szemmel láthatóan javában folyik a munka. - Ez természetesen érthető egy tervezett építkezés előtt, mégis kissé visszás, miután a várost vezető erők korábban éppen a környezetvédelmet, a zöldpolitikát, a fák és parkok megóvását tűzték a zászlajukra. Még külön tanácsnokot is kineveztek az ügy érdekében, de Németh Ákos a jelek szerint nem képes érvényt szerezni a hangoztatott elveknek - jegyezte meg Kremser Csaba. Elmondta még, hogy bár a terület beépíthetőségéről évekkel ezelőtt született döntés, akkor szó sem volt zsúfolt lakóparkokról, csak egy lovas központ terve látott napvilágot, amely sokkal inkább garantálta volna, hogy a környék élhető maradjon.

Úgy véli, az Emlékmű-domb alá tervezett körforgalom, bár szükséges, a Homok utca felől érkezők dolgát nem könnyíti majd meg, feltételezhetően az autók feltorlódnak majd, így még kevésbé lehet majd kihajtani ebből az irányból.

- Ha jobban belegondolunk, a városvezetés ezzel a fejlesztéssel a beruházónak tesz szívességet az adófizetők pénzén.

Emlékezzünk, már akkor is vállalkozói kötelezettség lett volna a körforgalom építése, amikor a környék elkezdett beépülni, azonban ez elmaradt. Most pedig feltűnt egy komoly beruházást tervező vevő, vele szemben viszont mégsem fogalmazott meg ilyen feltételt az önkormányzat, sőt a városlakók pénzén még meg is oldja a problémát - mutatott rá Kremser Csaba, akinek az a célja, hogy elérje: a városvezetés ne az extraprofitot remélő beruházó, hanem az itt élők érdekeit képviselje.

közösség

további frisss

lap tetejére