A valóban önálló, önürítő robotporszívó!

szponzorált tartalom (x) • 2021. július 12., hétfő •
Gondolkodtál már azon, hogy miért születtek meg a robotporszívók? A válasz az, hogy alapvetően azért, hogy a takarítás feladatát minél önállóbban, az embertől minél kevesebb beavatkozást igényelve végezzék el. Így energiát és időt spóroljanak az ember számára, miközben nem veszik el az otthon tisztasága sem.
A valóban önálló, önürítő robotporszívó!

Pontosan ebbe az irányba haladnak a fejlesztések, az egyre okosabb robotporszívók mentén. Hiszen kapható a legegyszerűbb, kézi irányítással elindítható változat, amely véletlenszerűen körbejárkál a lakásban és nagyjából portalanítja a teret, aztán amikor végzett, az ember kiüríti a tartályt, töltőre teszi és újra elindítja, amikor szükségét érzi. 

Emellett pedig vannak az okos robotporszívók, amelyek szisztematikusan takarítanak. Amelyeket előre be lehet programozni, hogy melyik napokon, milyen időpontokban és melyik helyiségekben takarítsák fel a koszt.

És itt a Roidmi EVE, amely mindezen felül nemcsak porszívózni, hanem felmosni is tud. Amely nem igényli az embertől, hogy naponta ürítse a tartályát, mivel ez egy önürítő robotporszívó, és így sokkal kevesebb odafigyelést igényel gazdája részéről.

Ismerd meg EVE-t!

EVE egy programozható robotporszívó a Roidmi.hu-tól, amely a porszívózáson felül a felmosást is egy csapásra megoldja, és nem kell naponta üríteni a tartályát sem. Így valóban tisztaság fog uralkodni a lakásban. Az automata ürítő beállítható, hogy 1, 2 vagy 3 takarítás után ürítse ki a robotporszívó tartályát. A porzsák körülbelül havonta cserélendő. 

A háromliteres porzsák az ózonos technológiának köszönhetően semmilyen kellemetlenséget nem okoz, a ritka ürítés ellenére sem. Az ózonos technológia felel a fertőtlenítésért és a szagtalanításért. Ha szeretnénk, EVE csak nedves feltörlésre is bevethető, ilyenkor a proszívózás zaja sem fog zavarni minket, miközben a porral ügyesen elbánik.

A Roidmi EVE nagyon hatékonyan takarít, precizitása a rengeteg beépített szenzor által valósul meg, ezek segítik abban, hogy elkerülje az ütközéseket, valamint abban is, hogy ne essen le a lépcsőről sem. Teljesítménye 4 fokozatban állítható, ereje a legerősebb robotporszívók teljesítményével vetekszik. A legnagyobb szívóerőre legfeljebb szőnyegek tisztításakor lehet szükség, de beállítható, hogy szőnyeget észlelve önállóan turbó fokozatba kapcsolja magát. 

250 nm feltakarítása sem okoz gondot számára, erre egyetlen feltöltéssel is képes. Amennyiben takarítás közben lemerül, önállóan visszatér a dokkra és miután feltöltött, folytatja a takarítást ott, ahol abbahagyta. A telefonos aplikációnak köszönhetően rengeteg minden beállíthatóvá és beprogramozhatóvá válik.

Kiknek ajánlott EVE?

Mindenkinek, aki szeretne minél kevesebbet foglalkozni a robotporszívójával, hiszen pontosan azért vásárolta, hogy a lehető legautomatikusabban tarthassa tisztán otthonát. Kiemelten ajánlott a porallergiások, asztmások és kisgyerekekkel élők számára, hiszen a zárt porzsák cseréjével elkerülhető, hogy a tartály ürítésekor por kerüljön vissza a levegőbe.
 

közösség

további frisss

lap tetejére